Aktuális

Kis híján lelőtték a szentendrei futót

Ny. A.

Létrehozva: 2017.03.10.

Forrás: Thinkstock

Majdnem tragédiába torkollott a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiájának szerdai lőgyakorlata Szentendrén. Egy helybéli nő a Facebookon írta le, hogy amikor a laktanya mögött futott el, a feje mellett elsüvített egy golyó: „Bementem szólni, és azt válaszolták, tudnak róla, már többen is jelezték ezt. Ezek mind éles lőszerek, némelyik, ha fémnek ütközik, irányt változtat. Én arra többet nem futok, mert borzasztóan megijedtem. Vigyázzatok magatokra, és ne arra sétáljatok a gyerekekkel!” – figyelmeztetett a kocogó, aki a rendőrségen is jelentette az esetet.

Kiderült: aznap rutinos lövészek használták a pályát, akik kézifegyverrel és gépkarabéllyal gyakoroltak. A Magyar Honvédség viszont azt mondja, a futó nő lehetetlent állít. „A laktanyában zajló kiképzési foglalkozások semmilyen körülmények között nem veszélyeztetik a környéken élők testi épségét. A négy oldalról zárt lőtérről nem juthat ki semmilyen, veszélyt jelentő lövedék a Duna-parti sétányra” – áll hivatalos közleményükben.

– A lőtér biztonságos, szigorú rendszabályok szerint működik. A létesítményt évente független hatóságok ellenőrzik, megfelel-e a szabályoknak – igyekezett nyugtatni a kedélyeket Bozó Tibor dandártábornok az üggyel kapcsolatos sajtótájékoztatón. A Magyar Honvédség parancsnoka hozzátette: az állítólagos lövedéket nem valószínű, hogy megtalálják, így nem derülhet ki, milyen fegyverből származik.

Az üggyel kapcsolatban belső vizsgálatot indítottak, és a biztonság kedvéért további egy méterrel toldják meg a lőtér körüli falat. A vizsgálat lezárásáig mindenkit kitiltottak a lőtérről.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195135_auto_resized.jpg
origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715073612
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195001_auto_resized.jpg
ripost.hu

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194593_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715073612
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194095_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195808_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb elképesztő trükkel próbálkoznak a csalók – Jobban teszed, ha te is résen vagy!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715073612
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715073612
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715073612
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?