Aktuális

Csoda! Egészségesen született meg, pedig erre csak 1:625 millióhoz volt az esélye

Bors

Létrehozva: 2017.03.29.

Altaji határterületen - Szibéria - látott napvilágot az a csecsemő, akinek édesanyja méhen kívül volt vele várandós. A nemrég született baba 4,1 kg-mal és 56 centivel jött világra. A tudomány jelenlegi állása szerint 1:625 millióhoz az esélye annak, hogy egy méhen kívüli terhességből egészséges gyerek szülessen. Veronikaának - így hívják a kicsit, nem véletlenül - pedig sikerült épen világra jönnie. Ezért innentől már nem kérdés az sem, miért hívják emellett még csoda gyereknek is. Ő ugyanis tényleg az, és valószínűleg az egyetlen ezen a Földön, aki erre képes volt.

Anyja az ukrán háború elől menekült férjével Szibériába, és mint kiderült, nem látta orvos a várandóssága alatt. A 31 éves nő neve nem ismert, csak annyit tudni, első gyermeke Veronika. Az orvosokat sokkolta, amikor kiderült számukra, hogy az anyja méhen kívüli terhes és a baba gyakorlatilag a hasüregben fejlődött ki. A szülés természetesen nem hagyományosan folyt, hanem egy nagyon kockázatos műtét során emelték ki a csecsemőt a terhesség 41. hétben a hasüregből.

“Természetes úton akartam világra hozni Veronikát, úgy hogy még orvos se lásson addig, amíg nincs szükség rá. Azt gondoltuk a férjemmel, hogy majd akkor hívunk nőgyógyászt, ha az összehúzódások elkezdődnek. Éreztem, hogy a baba mozog bennem, biztos voltam benne, hogy minden rendben van. Viszont, amikor tudtam, hogy már eljött az idő és mégsem történt semmi, úgy döntöttünk, hogy bemegyünk a kórházba. Miután megvizsgáltak azonnal a műtőbe toltak” - mesélte az anya a Siberian Timesnak.

Marat Zhazhiev a csapat egyik orvosa azt mondta, akkor jöttek rá, hogy a műtét sikeres volt, amikor felsírt a kicsi. “Nekem ennél a felsírásnál nem volt semmi sem fontosabb” - tette hozzá a szakember. Az orvosok most arra a kérdésre keresik a választ, hogy hogyan tudott kifejlődni a kicsi a hasüregben, úgy hogy magzatburok és magzatvíz is védte. 

A hírről elsőként egy orvosi szaklapban számoltak be.

Van, akinek majdnem sikerült az, ami Veronikának

2014-ben egy tanzániai nőnek a megtermékenyített petesejtje először a petevezetékben tapadt meg, majd onnan kilökődött, és végül a hasüregben tapadt meg újra. A BioMed Central szakfolyóiratban megjelent esettanulmány szerint vizelési nehézségeket tapasztalt az asszony és bár két terhességi vizsgálaton is kijelentették, hogy minden a legnagyobb rendben van, csak a húgyúti fertőzésének kikezelése után jöttek rá, hogy a hasüregben fejlődik a magzat.

Az anya annak ellenére életképes magzatot hordott ki, hogy nem védte magzatburok és nem vette körül magzatvíz sem. A lánycsecsemő műtéti úton született 1,7 kg-mal. Anya és lánya egészségesen hagyták el a kórházat. A kicsi a 32. hétre született.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192625_auto_resized.jpg
origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714991422
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17176007_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Helikopterből készült, eddig nem látott felvételeket tett közzé Moszkva az orosz-ukrán háborúról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191586_auto_resized.jpg
life.hu

Nagy bejelentést tett a beteg Károly király koronázása első évfordulója alkalmával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714991422
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714991422
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika