Aktuális

Zárkatársaitól megtanult magyarul Eva Rezesová

M. S.

Létrehozva: 2017.02.20.

Másfél év – ennyi van még hátra a négy ember halálát okozó Eva Rezesová büntetéséből. Amennyiben a szlovák milliomosnő továbbra is mintarabként viselkedik, jövőre szabadulhat.

Magyarország talán leghíresebb külföldi börtönlakója nem más, mint Eva Rezesová, a szlovák milliomosnő. Luxusterepjárójával 2012. augusztus 21-én belehajtott az M3-as autópályán egy Fiat Puntóba, amelyben négy ember lelte halálát. Rezesovát jogerősen 9 év börtönre ítélték. A kétgyermekes anya kezdetben nagyon nehezen viselte a bezártságot, később azonban megbékélt a sorsával. S most már nem kell sokat várnia a szabadulásra sem.

A Bors információi szerint Rezesová a fővárosi Gyorskocsi utcai börtön egyik többszemélyes zárkájának lakója. Sok kapcsolattartója van, az édesanyján és a gyermekein kívül a barátai és több ügyvéd is rendszeresen látogatja. A nő magatartása kifogástalan, a börtönben egyetlen fe­gyelmi ügye sem volt eddig, így aztán minden esélye megvan, hogy a büntetése kétharmadának letöltése után feltételesen szabadlábra he­lyezzék. Egészen pontosan ez azt jelenti, hogy másfél év múlva már maga mögött hagyhatja a rácsokat. Korábban egyébként varrodában dolgozott, de jelenleg nincs munkája. A távoli magyar gyökerekkel is rendelkező Rezesová már a bírósági meghallgatásai során is elmondott egy-két mondatot magyarul, de mostanra sokat fejlődött magyarnyelv-tudása. Zárkatársai közt óhatatlanul is sok szó ragadt rá, velük folyamatosan magyarul társalog. Emellett a milliomosnő, aki mindig adott a külsejére, informátorunk szerint a börtönben sem hanyagolja el magát. A sminkelés a bv-intézetben is engedélyezett.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195050_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai változás: így néznek ki most a Született feleségek sztárjai - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715068820
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194415_auto_resized.png
metropol.hu

Ferihegy elesett: ma problémás külföldre utazni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194752_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715068820
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195468_auto_resized.jpg
travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715068820
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715068820
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715068820
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?