Aktuális

Itt az első halálos áldozata Trump kitiltási határozatának

Bors

Létrehozva: 2017.02.01.

Forrás: Reuters

Egy iraki születésű férfi az Egyesült Államokba akarta vinni kezelésre édesanyját, ám közbejött Donald Trump kitiltási határozata, így végül egyedül volt kénytelen visszatérni detroiti otthonába. Anyukája néhány óra múlva elhunyt – írja az ANI hírügynökségre hivatkozva a nydailynews.com.

A Fox2 riportja szerint Mike Hager a múlt héten azért utazott el Irakba, hogy beteg anyukáját magával vigye. A férfi pénteken állt be egy iraki reptéren családjával a sorba, ám még ki sem várták, hogy az ügyintéző elé kerüljenek, amikor kiderült, csak ő szállhat fel a gépre.

Az iraki születésű férfi és családja 20 éve költözött az Államokba, évekig menekült szálláson éltek, végül beilleszkedtek, és munkát vállaltak. Az elmúlt években a család ingázott régi és új otthona között, többek között azért, mert a fiatal férfi munkája ezt megkívánta. Hagernek ugyan már van amerikai állampolgársága, családtagjainak viszont nem, bár mindegyiküknek volt zöld kártyája, vagyis munkavállalási engedélye, ez nem változtatott a helyzeten.

– Összetörtek minket. A családomért mentem, mégis egyedül tértem vissza – mesélte Hager, aki azt nem árulta el, hogy édesanyját milyen betegséggel kezelték volna. Mindenesetre az anya nem kapott orvosi ellátást, fia szerint ebbe halt bele kevesebb, mint egy nappal később.

Donald Trump, az Egyesült Államok elnökének múlt pénteken hozott határozata alapján hét muszlim ország, Irak, Irán, Szíria, Jemen, Szudán, Líbia és Szomália állampolgárai nem utazhatnak be az észak-amerikai ország területére.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192940_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar nyelv és irodalommal megkezdődtek az érettségi vizsgák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714993812
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191489_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192919_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714993812
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714993812
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika