Aktuális

Túlélték a repülőgép-szerencsétlenséget, családjuk nem volt ilyen szerencsés

Bors

Létrehozva: 2017.01.18.

Harmincheten – köztük 14 gyerek – halt meg a hétfői repülőszerencsétlenségben Kirgizisztánban, ahol a fővárosra zuhant egy török teherszállító repülőgép. Több kisfiú és kislány is csak a csodának köszönhette, hogy túlélte a katasztrófát, miközben családjuk odaveszett.

A 9 éves Sultan reggel 7 órakor iskolába indult, ami a szomszéd faluban van. Még meg sem érkezett, amikor mobiltelefonján felhívták, hogy sürgősen menjen haza. Azonban már csak a házuk füstölgő romjait találta otthon, ahol egész családja, szülei és testvérei is holtan hevertek. Egy török repülőgép zuhant a környékre, a tragédiában 37-en haltak meg. A kis Sultant rokonai vették magukhoz, az alábbi fotó akkor készült, amikor a kisfiúval közölték, hogy mi történt szüleivel – számolt be a Sun.

A 7 éves Zkakshylyk Sheraliev éppen otthon volt a baleset idején. A robbanásban egész családja meghalt, egyedül ő élte túl a romok alatt. Csodával határos módon agyrázkodással és zúzódásokkal megúszta a katasztrófát. A bátor kisfiú élénken magyarázta a kórházban az újságíróknak, hogy mit fogott fel a történtekből, de ekkor még nem mondták el neki, hogy szülei meghaltak. De úgy tűnt, megérezte, mi történt.

– A repülőgép felrobbant, és ledöntötte az összes házat. Jöttek a mentők és a rendőrök, kivitték a halottakat. Eddig aludtam, azután mentem megkeresni anyukámat, de nem találtam – mesélte a fiú.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196842_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715089813
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195491_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami az egész országra lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195865_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195783_auto_resized.png
metropol.hu

Most érkezett: baleset történt, erre készüljenek a 4-es 6-os villamos utasai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715089813
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196861_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ezen az új helyen megismerhetitek a Tisza-tó élővilágát, és izgalmas túrákra is invitálnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715089813
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715089813
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715089813
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?