Aktuális

Szita Bence mostohájának halála: miért sorsszerű a 29-es szám?

Bors

Létrehozva: 2017.01.29.

<p>Magyarország leggyűlöltebb asszonya, Polcz Erika ma reggel fejezte be gyalázatos földi pályafutását. Szita Bence testvére, Lilla szerint sorsszerű a dátumok egybeesése: a mostoha 29-én lehelte ki lelkét, Bencust is 29-én ölték meg a sántosi erdőben.</p>

Örökre emlékezetes a kép: a bírósági tárgyaláson Gyöngyi Lilla könnyekkel és lángoló gyűlölettel a szemében mérte végig a kegyetlen triót, a mostohát és a két gyilkológépet, akik elvették 11 éves testvére életét. A fiatal lány ma az édesapjától tudta meg, hogy Polcz Erika nincs többé.

– Tudtam róla, hogy súlyos beteg, mégis, amikor meghallottam, hogy meghalt, egy ideig fel sem tudtam fogni – mondta lapunknak Lilla. – Aztán azt gondoltam magamban: amit adsz, azt kapod vissza. Az a baj, hogy ez már mit sem változtat a múlton. Amióta ez a szörnyűség megtörtént, úgy érzem, hogy mélyebben látom és élem meg a dolgokat. Hiszek a sorsszerűségben, épp ezért úgy vélem, talán nem lehet véletlen, hogy Erika épp a mai napon halt meg. Egybeesnek a dátumok, ma is 29-e van, Bencét is 29-én gyilkolták meg.

Szita Bence megölése közfelháborodást váltott ki, hasonlóan brutális, mindenféle emberi érzést, részvétet nélkülöző gyermekgyilkosságra aligha találunk példát a magyar kriminalisztika történetében. A 11 éves kisfiú testén késsel és ásóval ejtett szörnyű sebeket a Polcz Erika által felfogadott Bogdán József, majd a gyermeket élve elásták. Polcz Erika végignézte a gyilkosságot, a sötét erdőben ő világított a zseblámpával, Bogdánnak pedig társa, Kertész József segédkezett. Bencét 2012. október 29-én ölték meg, a tetteseket hamar elfogták, a gyermeket november 10-én helyezték örök nyugalomra a kaposvári Keleti temetőben, a gyászszertartásra két és félezer ember ment el.

A haláltriót körülvevő gyűlöletre jellemző Polcz Erika kirendelt védőjének későbbi visszaemlékezése, az ügyvéd bevallása szerint ha választhatott volna, akkor nem védte volna Polcz Erikát. Mint mondta Polcz Erika „nem is találna senkit, aki elvállalná”.

2014. január 10-én a Pécsi Ítélőtábla másodfokon helyben hagyta az elsőfokú bíróság döntését, így jogerősen is életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a gyilkosokat, akik még feltételesen sem bocsáthatók szabadlábra.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714990511
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714990511
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17181852_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714990511
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika