Aktuális

Szexért ajánlott jobb jegyet a tanár – bíróság dönt a sorsáról

Bors

Létrehozva: 2017.01.11.

A Fővárosi Főügyészség fiatalok veszélyeztetésével vádol egy XXIII. kerületi középiskolai tanárt, a férfival szemben 22 rendbeli bűntett miatt indult eljárás. A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség vádirata szerint a tanár a rájuk bízott gyerekek előtt sértő, megalázó, nagyrészt szexuális, máskor rasszista jellegű megjegyzéseket tett, néha cselekedeteivel is utalt erre, és ezzel a kiskorú diákok erkölcsi és érzelmi fejlődését veszélyeztette. Az MTI híre szerint a vádlott 2002 óta dolgozott az alapítványi fenntartású intézmény alkalmazottjaként.

A vádiratban foglaltak szerint a férfi 2011 és 2016 között túllépett a szokványos tanár-diák viszonyon, a felügyeletére bízott tanítványok előtt szexuális tartalmú és célzatú megjegyzéseket és mozdulatokat tett, ezzel az érintett kiskorúakat megalázta, méltóságukban megsértette. Többször ajánlott lány diákjainak jobb jegyet szexuális ellenszolgáltatásért cserébe. Az ügyészség bejelentése szerint olyan is előfordult, hogy megjegyzést tett az egyik diák bőrszínére a többi tanuló előtt, ezzel sértve a kiskorú emberi méltóságát.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195780_auto_resized.jpg
origo.hu

A Ferrari pilótája szerint saját csapata fosztotta meg a győzelemtől az F1-es Miami Nagydíjon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715070013
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194595_auto_resized.jpg
ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715070013
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715070013
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715070013
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715070013
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?