Aktuális

Rekord! 11 nap alatt összejött a rákos kislány műtétjéhez hiányzó 92 millió

Bors

Létrehozva: 2017.01.29.

Forrás: SWNS.com

Még csak 16 hónapos volt Florence Jackson, mikor negyedik stádiumú neuróblasztómát (egy idegrendszeri daganatos betegséget) diagnosztizáltak nála. A kislány már 10 kemón, komolyabb műtéten (amelyben a tumor 80 százalékát sikerült eltüntetni), őssejt-transzplantáción, öt hét sugárterápián valamint immunterápián esett át.

A szülei azt remélték, hogy sikerült a rák maradékát is eltüntetni Florence szervezetéből.

„Minden a tervek szerint haladt, nagyon jó nyarunk volt, és ő is nagyon jól volt” – mesélte az apa a Daily Mailnek.

De tavaly novemberben egy CT-vizsgálat kimutatta, hogy a rákos sejtek tovább növekednek a kis Florence-ben, átterjed a gyomrára és körbeveszi az ereit. Újból kemoterápiás kezelésekre kezdtek el járni, de karácsonykor vért észleltek a gyomrában, vagyis belső vérzése volt.

A szüleinek az orvosok ekkor azt mondták, nem tudnak többet segíteni. űCsak abban reménykedhettek, hogy a kemóval olyan állapotra lehet visszaszorítani a tumort, hogy újra műthető legyen.

Kiderült, hogy a Tunbridge Wells-i, most kétéves kislánynak van még egy lehetősége. „Hallottunk egy nagyon jó amerikai sebészről – Dr. Michael. P. La Quaglia – aki olyan műtéteket tud elvégezni, amelyekkel itt nem tudnak mit kezdeni”. Erre nem volt fedezete szüleinek. Nem is csoda, hiszen 92 millió forintba kerül.

Ezért egy online adománygyűjtő-kampányt indítottak, ahol mindössze 11 nap alatt összejött a kívánt összeg, 8500 barát, családtag és idegen adakozott. Egy felajánlótól 16,5 millió forintnak megfelelő fontot kaptak. Az online adománygyűjtések történetében még sose gyűjtöttek össze ilyen magas összeget.

„Csak szeretnénk mindenkinek köszönetet mondani, aki segített nekünk. Egyszerűen lenyűgöző, amit mindeki értünk tett” – hálálkodott az apa, de Florence-nek még így is rendkívül sokat kell harcolni a daganatával.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek