Aktuális

Kivégzik az anyát, aki büszkén égette el élve a lányát

Bors

Létrehozva: 2017.01.17.

A pakisztáni hatóságok bejelentették, hogy halálra ítélték azt az anyát, aki becsületből áldozta fel a lányát. Parveen Bibi mindössze egy héttel azután döntött lánya, Zeenat Rafiq megöléséről, hogy a mindössze 18 éves lány a család akarata ellenére megházasodott még tavaly júniusban. A családanya az áldozat egyik bátyja segítségével egy ágyhoz kötötte Zeenatot, majd lelocsolta kerozinnal és felgyújtotta. Az asszony egy pillanatig sem bánta meg tettét, sőt, az eset után az utcára vonult, és a mellkasát döngetve büszkén bizonygatta, hogy becsületgyilkosságot követett el, mert csak így tudta helyreállítani a család becsületét.

A nyomozás során kiderült, hogy a fiatalasszony könyörgött férjének, hogy ne engedje vissza őt a családhoz, mert tisztában volt vele, hogy meg akarják ölni. A hatóságok semmilyen enyhítő körülményt nem találtak, ezért a kegyetlen anyát halálra ítélték, míg a gyilkosságban segédkező testvér életfogytiglani börtönbüntetést kapott a Mirror beszámolója szerint.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714964712
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190483_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714964712
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák