Aktuális

Kalapáccsal verte agyon szeretőjét a meleg férfi Tompán

Bors

Létrehozva: 2017.01.05.

<p>Egy kalapáccsal agyonverte nála 32 évvel fiatalabb szeretőjét egy férfi, a fiú holttestét egy gödörbe temette. Az áldozat maradványaira öt hónappal később találtak rá.</p>

Jogerős ítéletet hirdetnek csütörtökön egy 2013-as gyilkosság ügyében a Szegedi Ítélőtáblán. Az 57 éves V. Z. első fokon 14 évet kapott.

A vád szerint a férfi homoszexuális fiatal férfiak társaságát kereste, több férfival volt szexuális kapcsolata, és 2009-ben ismerkedett meg Tompán az ott élő K. Zs. sértettel, aki édesanyjával és nagymamájával élt együtt.

2013. március 4-én a kora délelőtti órákban K. Zs. elkerékpározott a vádlott tanyájára, ahol szexuális kapcsolatot létesítettek. Ezt követően a sértett el akart menni egy barátjához, emiatt a két férfi összeveszett. A vita hevében a vádlott a tanyaépület előtti betonasztalról felkapott egy kalapácsot, és azzal többször fejbe vágta a sértettet. Amikor a fiatalember földre került, a vádlott még egy csapást mért rá. 

V. Z. a holttestet a kert hátsó részébe húzta, és az ott lévő, a tanya építkezésekor kiásott gödörbe rejtette, majd hamuval és háztartási hulladékkal fedte be. A holttestre öt hónappal később találtak rá.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714964416
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190483_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714964416
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák