Aktuális

Egy dédit vittek be a mentők, mikor felvettek egy kóbor kutyát mellé

Bors

Létrehozva: 2017.01.09.

Egy 86 éves dédnagymamát, Brenda Wildinget súlyos epehólyagi bántalmakkal vittek be a kórházba éppen a mentősök, mikor az egyik mentős észrevett az út szélén egy átázott, átfagyott kutyát.

A labradort emiatt felvették, pedig Wilding folyamatosan hányt útközben.

Az idős nő először nem is értette, miért álltak félre:

„Nem láttam semmi értelmét annak, ami történik, de nem értettem, mi tart ilyen sokáig. Otthagytak a mentőkocsiban, és azt hallottam, ahogy a személyzet egy kutyáról beszél. A következő, amire emlékszem, hogy a mentős, aki a kocsi hátuljában velem utazott, megjelent egy fekete labradorral, és megkérdezte, mit szólnék, ha a kutya is velünk jönne. Teljesen zavarba jöttem. Ez nem volt az, amire ilyenkor számít az ember, de beleegyeztem. Az egyetlen, amit akartam, hogy végre érjünk már a kórházba – mesélte később Wilding.

A kutya az út közben izgett-mozgott, többször megpróbált felugrani a rosszul levő nő ölébe.

A mentősök később azzal védekeztek, hogy az idős nagymamának nem volt gondja a kutyával, aki egyébként nyugodtan utazott velük. A néni pedig nem volt kritikus állapotban.

Brenda Wildinget három nappal később ki is engedték a kórházból, de családja nagyon felháborodott az eset miatt. Így unokája, Justine Butcher is, aki korábban ápolónő volt. Először, amikor a dédnagymama elmesélte az útját, azt hitte, csak megzavarodott picit, de csak ezt ismételgette, így végül csak elhitték neki.

Justine Butcher szerint komolyan meg is fertőződhetett volna nagymamája a kutya miatt. „A nagyi hányt a mentőautóban, a mentős pedig egy kézzel azon fáradozott, hogy eltartsa tőle a kutyát. Ez szerintem egyáltalán nem higiénikus” – mondta a Daily Mailnek.

A mentősök főnöke, noha azt közölte később, hogy a kutya – akinek megtalálták a gazdáját – az idős nő engedélyével utazott a kocsiban, valóban nem tartottak be minden szabályt, amiért elnézést kér.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715106011
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715106011
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195865_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197410_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Schiffer András nyíltan közölte, hogy kit támogat Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27871_resized.jpg?avcount=1715106011
origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197495_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mostantól Splitben található Horvátország legmagasabb épülete

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27863_resized.jpg?avcount=1715106011
ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715106011
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715106011
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715106011
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos