Aktuális

Anya elaludt, és nem ébred fel - életet mentett a hős kisgyerek

Bors

Létrehozva: 2017.01.22.

Négyéves kisfia bátorságának köszönheti az életét a 33 éves angol telfordi Gemma Onions. A hős kisfiú, Jacob a konyhakövön talált ájult édesanyjára: hiába próbálta ébresztgetni, az semmire sem reagált, ráadásul bőrét szokatlanul hidegnek találta. Megfogta hát édesanyja telefonját, és tárcsázta a segélyhívót. Gyermeki szókincsével és beszédkészségével hívott segítséget.

– Anyu elaludt, és nem ébred fel. A földön fekszik, beütötte magát, nem beszél – mondta Jacob, miután beleszóltak a kagylóba. Míg a telefonszámot beazonosítva a mentők elindultak a helyszínre, Jacob ügyesen válaszolt a diszpécser kérdéseire. Időközben az anyuka elkezdett magához térni, akadozva elmondta: elesett és nagyon beütötte a fejét.

– Ne aggódjon, érkezik a segítség. Tudja, hogy nagyon okos a kisfia? – kérdezte a telefon túlsó végéről a diszpécser.

Mire kiérkezett a mentő, Gemma már eszméleténél volt, de bevitték kivizsgálásokra, mert mint kiderült, az asszony hetek óta sokszor szédült, rohamai voltak. Gemma kisfia igazi hőstettet hajtott végre, nem sok négyéves lett volna erre képes - írja a Daily Mail.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195135_auto_resized.jpg
origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715073314
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195001_auto_resized.jpg
ripost.hu

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194593_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715073314
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194095_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195808_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb elképesztő trükkel próbálkoznak a csalók – Jobban teszed, ha te is résen vagy!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715073314
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715073314
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715073314
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?