Aktuális

Pénzért kényezteti a nőket a budai Don Juan

Bors

Létrehozva: 2016.12.10.

<p>Pénzért hirdet szexuális szolgáltatást a 39 esztendős Szabolcs, aki három év alatt több száz nőt tett boldoggá. A II. kerületi, elegáns lakásában fogadta a Borsot a férfi prosti.</p>

Forrás: Thinkstock

„Világ életemben nagy csajozógép voltam, rajongok a szép női testért, imádok kényeztetni és gyönyörködni a lányokban. Három évvel ezelőtt egy szakítás után felbátorodtam, és feltöltöttem az internetre az első erotikusmasszázshirdetésem.

A férfiakkal ellentétben a hölgyek szeretnek ráhangolódni az együttlétre, legtöbbször megírják, hogy az ellaposodott szexuális életük felpezsdítésére vágynak, ezért jelentkeznek be hozzám. Minden esetben feszültségoldó beszélgetéssel indul a a találkozás, a legtöbb lány szinte a pszichológusának tekint. A beszélgetésnél nem nézem az órát, de a masszázs és az aktus időtartama két óra. Azt sem tagadom, mindezért 12 ezer forintot kérek. Az is előfordult már, hogy színházba vagy vacsorázni hívtak, de ezeket csak tényleg akkor vállalom, ha kedvem is van hozzá. Néha több lányt fogadok egyszerre, de bármilyen hihetetlenül hangzik, házaspárok is jöttek már hozzám. Ilyenkor a férfi is beszáll az asszony kényeztetésébe, de valaki csak nézni szereti. Ja és a legfontosabb, azokkal a férfiakkal nem foglalkozom, akik mindkét kapura szeretnének játszani…”

Leszbikus lánnyal volt 

„Az emberek azt gondolják, hogy igénytelen, ronda, idős asszonyok érkeznek hozzám, pedig szinte csak vonzó és magabiztos nők jönnek be az ajtón. Persze ha valaki nem szimpatikus, akkor vége a találkozásnak. És hogy milyen volt az első pénzes randevúm? Lámpalázas voltam, de egy 35 éves nővért így is sikerült „meggyógyítanom”. Korábban nem volt orgazmusa, aztán csak lett… Nemrég felkeresett egy 20 év körüli leszbikus lány azzal a kéréssel, hogy vegyem el a szüzességét. Végül felejthetetlen élménnyel távozott. Hogy járnak-e hozzám híres nők? Inkább érdekes foglalkozásúak. Több rendőrnővel is volt már dolgom, és gyümölcsöt is szolgáltak már fel a testemről egy lánybuli során.”  

A szülei előtt titkolja 

„A szüleim? Na igen, ők nem tudják, hogy mit csinálok. Titkolom, de szerintem ezen senki sem csodálkozik. Ők azt tudják, hogy ingatlanokkal foglalkozom. És ez igaz is, az a főállásom. Gondolom, azt a kérdést is megkapnám, hogy akarok-e gyereket, feleséget? Igen, szeretnék. És hamarabb, mint szegény Komár Laci, aki szintén imádta a hölgyeket, de kicsi volt a gyereke, amikor örökre elment. Felvetődhet, előfordult-e már, hogy beleszerettem valamelyik lányba? Igen, megesett, többször is. De ezek a kapcsolatok nem tarthatnak sokáig, mert idővel mindegyik azt szeretné, hogy fejezzem be ezt a munkát. Ezt viszont egy nő sem kérheti tőlem.”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190834_auto_resized.jpg
origo.hu

Válságba került Jennifer Lopez és Ben Affleck házassága

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714953908
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184224_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714953908
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák