Aktuális

Kuriózum: a rúd bajnoka Effy

V. Zs. 

Létrehozva: 2016.12.31.

Forrás: merofoto

Férfiak körében kurió­zumnak számító mozgás lett Kovács Máté Efraim szenvedélye. A 32 éves budapesti férfi rúd­sportol, méghozzá nem is akármilyen szinten. Idén magyar bajnoki címet is szerzett.

– Minden egy fogadással kezdődött. Négy éve egy barátom külföldre költözött, és a búcsúbuliját egy olyan szórakozóhelyen tartottuk, ahol voltak táncrudak. Ott szórakoztunk a rúd körül, és ennek kapcsán megbeszéltem egy ismerősömmel, hogy elmegyek rúdfitnesz­órára – beszélt a kezdetekről Effy. Felkeresett egy táncstúdiót, ahol csoportos óra keretein belül férfiak is gyakorolhattak. Akkori edzője, a világbajnok rúdsportoló Szabó Liza fantáziát látott benne. Effy azóta már oktatóként dolgozik, s bízik benne, hogy jövőre meg tudja védeni friss országos bajnoki címét is.

– Gyerekként balettoztam, ami segítség volt, de a rúdfitneszhez nem feltétlenül kell előképzettség. Például a Marosvölgyi Noémivel párban vb-t nyert Tänczer Katalinnak sincs semmilyen sportmúltja – mondta a fiatalember, aki fontosnak tartja a sztereotípiák elleni küzdelmet is.

– Akiket tanítok, egyáltalán nem rökönyödnek meg azon, hogy férfi vagyok. Általában azok a laikusok értetlenkednek, akiknek az agyában a rúdsport összemosódik a füstös bárokkal, a meztelen nőkkel. Pedig a rúd­sport és az erotikus tánc korántsem ugyanaz.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186902_auto_resized.jpg
origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715038216
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192895_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715038216
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194587_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Következménye lesz, ha gyalog mész a McDrive-ba: itt a magyar Meki hivatalos válasza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715038216
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715038216
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188145_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tiszta apja ez a gyerek” – megmutatta ritkán látott gyermekét Kulcsár Edina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?