Aktuális

Kórházi alkalmazott kínozta albérlőjét

M. S.

Létrehozva: 2016.12.01.

Egy köztiszteletben álló orvoscsalád sarja, a maga is kórházi alkalmazottként dolgozó K. Dorka lakásában kellett válogatott borzalmakat átélnie a 21 éves lány és két társa áldozatának.

Egy zaklatott lelkű, lány képe rajzolódik ki K. Dorka Facebook-oldala alapján. Ő egyike a három fiatalnak, akit egy szörnyű rémtettel gyanúsít a rendőrség. Mint arról a Bors beszámolt: a 21 éves lány, egy 17 esztendős barátnője és 20 éves lakótársuk három hónapon át kínozta válogatott módszerekkel egy albérlőként velük élő, mentálisan beteg fiatalembert. Az ügyészség szerint rendszeresen bántalmazták, megszúrták, összeégették, megsebesítették a nemi szervét is, ürüléket kellett ennie, és közben őket étellel, itallal kiszolgálnia.

A Délmagyar szerint a rémségek színhelye az a lakás, amelyet K. Dorka édesanyja vett lányának. Az anyuka a hódmezővásárhelyi kórház intenzív osztályán orvos, Dorka is a kórház alkalmazottja, ő asszisztensi munkakörben tevékenykedett. Facebook-oldalán több zavaros, fájdalmas bejegyzés található. Egyik így szól: „A lelkednek van egy része, amit bár lehet, hogy nem érzel mindig, de ott van... Van valami, ami fáj még akkor is, amikor azt gondolod, hogy minden a legnagyobb rendben.  Érzed, hogy beleszakadsz, na olyankor semmilyen hit sem képes áttörni a fájdalmat, csak az, ha szembenézel vele...”

A Bors telefonon érte utol a lány hozzátartozóit. Egy férfi dühösen csapta le a kagylót, csupán annyit mondott munkatársunknak: „Felejtsen el, visz’ hallás!”. A hódmezővásárhelyi kórházat is többször kerestük, ott visszahívást ígértek, amelyre hiába vártunk. K. Dorka és társai előzetes letartóztatásba kerültek. Információink szerint a triót hamarosan pszichológus fogja megvizsgálni. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188845_auto_resized.jpg
origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714978819
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17178985_auto_resized.jpg
life.hu

Egy ruhadarab, amit SOHA ne viselj repülőn: a légiutas-kísérő elárulja miért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714978819
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat