Aktuális

„Anyu itt van! Mindig szerettelek!” – egy anya szavai haldokló fiához (videó)

Bors

Létrehozva: 2016.12.28.

Ezt hallhatták a mentősök, akiket az anya azért hívott, mert fiát elütötte egy teherautó.

Forrás: GoFoundMe

Tragikus mondatok hallhatóak azon a felvételen, amely az amerikai mentősökhöz érkezett karácsony utolsó napján. Egy anya miközben a mentősöket hívta ki házához, fiával is beszélt, akit elütött egy elszabadult teherautó.

Az apa és az anya, Bill és Ashley Copeland is felhívta a 911-es vészhívószámot, miután fiúkat, Everettet elgázolta egy teherautó miközben a saját házuk kertjében játszott.

Az 5 éves kisfiú anyjának szavait rögzítette a mentősök rendszere, miközben karjai között haldoklott a kis Everett.

„Anyu itt van. Mindig szerettelek, Everett. Itt vagyok, cimbora” – hallható a felvételen. „Anyu szeret téged. Minder rendben van cimbi.”

Az ötéves kisfiú azután halt meg, hogy egy elszabadult teherautó lezúgott a hegyről egyenesen egy csoport gyerek felé, akik egy kocsifelhajtón játszottak Észak-Karolinában.

A többi gyereknek szerencsére sikerült elugrania a jármű elől, mielőtt az beleszáguldott volna a zsákutca egyik házába.

„Egy teherautó elütötte a fiamat” – hallhatóak az apa diszpécsernek intézett szavai.

„Tudatánál van?” – kérdezi a diszpécser, mire az apa így felelt: „Nincs, nincs, nincs…van pulzusa”.

Az anya telefonhívásánál pedig kétségbeesetten azt próbálja kideríteni, hogy ki felelős a balesetért.

„Istenem! Mi a fene? Ki vezette? Ki volt a sofőr? Szórakoztok velem? Tele volt… ott játszottak a gyerekek. Szórakoztok velem?” – kérdezi, miközben többször el is káromkodja magát. Majd arról beszél, hogy egy közelben lakó orvos próbálja újraéleszteni a fiát, majd a fiát nyugtatgatja.

A kisfiút még elszállították a helyi kórházba, de már nem sikerült megmenteni az életét.

A kikerült felvételt közlő tévécsatornák a szülőkre való tekintettel a felvételeknek csak egy rövid részletét közölték.

A balesetet a 28 éves Alejandro Suarez okozta, akit halálos közlekedési balesettel vádolnak. A rendőrség szerint a szeméttel megrakott teherautó kéziféke nem volt behúzva, mikor elindult az lejtőn lefelé, egynesen a gyerekek irányába.

A szülők megsegítésére a GoFoundMe nevű adománygyűjtő honlapon hoztak létre egy oldalt. Mostanáig több mint 4,5 millió forint jött össze, pedig az eredeti célösszeg 3 millió forint volt. A leírásban arról írnak, hogy Everett „édes” kisfiú volt, és mindenkit arra kérnek, hogy imádkozzanak a szülőkért.

A család egyik barátja által létrehozott oldal azt írja: „Az édes William Everett Copeland mindössze öt éves volt, amikor tragikus hirtelenséggel távozott erről a világról december 26-án.”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190836_auto_resized.jpg
origo.hu

Putyin üzent, ünnepelnek a fronton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714964113
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714964113
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191814_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák