Aktuális

Vaksiskodnak a lakók, igaz, jó pénzért

Vékony Zsolt

Létrehozva: 2016.09.15.

Bár a kilátást zavarja, a fényt alaposan megszűri az ablakokat letakaró reklámmolinó, a lakók mégsem morgolódnak. Az érte kapott pénz csökkenti a közös költséget.

Forrás: Móricz István

Az utóbbi években állandó jelenséggé vált Budapest utcáin a házak falára felhúzott hatalmas reklámok látványa. Ezek az úgynevezett építési hálók legtöbbször a felújítást szolgáló állványzatot takarják, ám sok esetben csakis a reklámfunkció a cél. Még akkor is, ha ezzel az ott lakók egy részét megfosztják a rendes kilátástól.

A Széna tér környékén három, ablakokat is takaró reklámháló virít. A Csalogány utca 55. szám esetében épp a napokban húztak fel az épület sarkára egy hatalmas hirdetést. A közös képviselő a Bors érdeklődésére elmondta, nagyjából 20%-os fényveszteséget okoznak ezek a hálók, az érintett lakókat pedig kompenzálják a befolyt pénzösszegből. Például azzal, hogy kevesebb közös költséget kell fizetniük.

– Nincs a háznak semmilyen bevétele, ezért döntött mindenki egyhangúan a reklám kirakatása mellett – mesélte a Széna tér 1/B-ben lakó Gréta. Hozzátette, náluk a felhalmozódott adósságok kifizetésére fog szolgálni a pénz, ugyanis sok lakástulajdonos nem fizeti a közös költséget. Komolyabb renoválást pedig gyakorlatilag megépülése, 1962 óta nem végeztek a házon.

A Széna tér 1/A-ban lakó Hajagos Mihály azt is elárulta, nekik egyáltalán nem kell most közös költséget fizetniük, amíg él a reklámszerződés. Ezzel havonta tízezer forintnál is több marad az ott lakók tárcájában. 

– Zavar, mert nem lehet tőle normálisan kilátni. Bár nyáron legalább kicsit árnyékolt – emelte ki.

Gyurcsány a falon

A 2006-os választás hozta el az egyik legnagyobb, reklámhálókkal kapcsolatos botrányt. Akkor a XIV. kerületi, Kassai téren álló toronyház egyik falára húztak fel egy hatalmas, akkor még az MSZP színeiben kampányoló Gyurcsány Ferencet ábrázoló reklámot. A közel 1700 négyzetméteres molinót végül a fideszes önkormányzat eltávolíttatta. Ezt azzal indokolták, hogy a szabályozások nem engedik meg ekkora reklámok épületekre helyezését. A hírek szerint a ház lakói nagyjából havi 1,2 millió forinttól estek így el.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196826_auto_resized.jpg
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27870_resized.jpg?avcount=1715118689
origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17198248_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194971_auto_resized.jpg
vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188719_auto_resized.jpg
life.hu

"Megszakad a szívem, a poklot éli meg Katalin és Vilmos" - nyilatkozta a család ruhatervezője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715118689
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17176007_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715118689
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715118689
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos