Aktuális

Sokkoló hírt kapott a férfiról, aki elvágta a nyakát

Bors

Létrehozva: 2016.09.13.

Egy anya – akit ikerfiai előtt kínzott hét órán keresztül, majd vágta el a torkát volt partnere – borzalmas információt tudott meg. Ugyanisa férfit kiengedték a börtönből, és mindössze 30 kilométer távolságra lakik tőle.

A 31 éves Natalie Allmant a 42 éves Jason Hughes súlyzóval is többször ütötte arcon, sérülései miatt Allman meg is lett műtve, de nyakán még mindig látszik a heg.

A korábbi katona Hughes el akarta rondítani a nőt, mert felmondta az eljegyzésüket.

A férfit 2012-ben kilenc év börtönre ítélték a közös otthonukban elkövetett támadás miatt, aminek ikefiaik is szemtanúi voltak.

Szeptember 11-én azonban, büntetésének felénél, szabadon engedték Hughest, és a próbaidős tiszt a volt barátnő lakásától 30 kilométerre biztosít a férfinek otthont.

A rendőrség értesítette erről a nőt, akik teljesen sokkolt a hír, de a gyerekek is reszketni kezdtek miatta. A próbaidős tiszt szerint a példamutató viselkedése miatt engedték ki korábban Hughest.

A férfi elleni bírósági ítélet arról is szólt, hogy Hughes nem mehet volt barátnője és gyerekeinek közelébe 15 kilométernél közelebb 2021-ig, „de én mindig a vállam mögé tekintek, amikor elhagyom a házunkat, és úgy vigyázok a fiúkra mint egy sólyom” – mondta Allman.

„Nem merem majd őket kiengedni játszani. A rendőrök kicserélték az ajtómat, és zárakat raktak a kapunkra. Járőrök is járnak majd a környékünkön.”

Allman arról is beszélt a SWNS.com-nak, hogy egy Hudgesről nemrégiben készült képet a gyerekek iskolájának is adtak a rendőrök.

Allmannak a tragédia óta lett egy másik barátja, Wayne, akitől két éve született is egy kisfia. Hughesszal – akinek akkor már volt két gyereke –  még 2008-ban találkozott,  2010-ben jegyezték el egymást, amikor kiderült, hogy Allman terhes.

Végül azonban szakított a nő a férfival 2011 februárjában, mindössze két hónappal az esküvőjük előtt, mert Hughesnak alkoholproblémái voltak.

A férfi 2011 február 3-án támadt rá korábbi jegyesére, aki éppen az ágyában feküdt, hét órán át kínozta Hughes. Először egy párnával akarta megfojtani, aztán egy súlyzóval sújtott len rá többször. Majd egy pengét vett elő, amellyel 20 centiméter széles vágást ejtett a nő nyakán, csak millimétereken múlott, hogy ne érje el a főartériáját. Csak hét órával később engedte meg Alltmannak, hogy felhívja a mentőket.

Amikor a rendőrök kiértek a házhoz, a sokkolt gyerekeket a tiszta vér anyjuk mellett találták az ágyban. A kórházban Natalie Allman nyaka mellett a fejen nyolc sérülést és öt törést kellett ellátniuk.

A szörnyűségek ellenére a bíró tavaly elrendelte, hogy Allman évente háromszor küldjön levelet Hughesnak, és abban tudassa vele, hogyan vannak a gyerekeik. Ha ezt nem tette volna meg, akkor akár a börtönbüntetést is kockáztathatta volna.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193655_auto_resized.jpg
origo.hu

Alexandra Daddario egy szál semmiben edzi a tökéletes testét - fotók, videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715057711
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194073_auto_resized.jpg
ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715057711
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194231_auto_resized.jpg
astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715057711
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715057711
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715057711
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?