Aktuális

Siker: Harmadik érmét szerzi a magyar csapat Rióban

Bors

Létrehozva: 2016.09.12.

Forrás: MTI

Sors Tamás nagyszerű versenyzéssel ezüstérmet szerzett 200 méteres vegyesúszásban a riói paralimpia vasárnapi napján, míg a győzelem az olasz Federico Morlacchié lett. A szám másik magyarja, Tóth Tamás a negyedik helyen végzett.
Ez a magyar küldöttség harmadik érme Rióban, egy bronz után a második ezüst - számolt be az MTI.

A 100 méter pillangón kétszeres címvédő Sors másodikként került be az előfutamból a döntőbe. Nagyszerűen kezdett pillangón, ami a specialitása, 50 méternél elsőként fordult, majd háton is tartotta az előnyét. Százötven méternél aztán már Morlacchi volt az élen, s bár Sors támadta az utolsó hosszon, nem sikerült befognia és másodikként csapott a célba.

"Nagy meglepetés ez az ezüst, még fel sem fogtam - mondta fülig érő szájjal a 24 éves pécsi Sors Tamás. - A pillangót nem tudom visszafogni, az mindig olyan, hogy megindulok és megyek, háton arra kellett figyelnem, hogy ne lassuljak le, amire hajlamos vagyok, mellen figyeltem a többiekre, gyorson pedig bekapcsoltam a lábamat, amennyire tudtam."

Federico Morlacchi pillangón is nagy ellenfele lesz majd Sors Tamásnak, aki ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: látszik, hogy az olasz nagyon jó formában van, várhatóan nagy lesz majd kettejük között a csata.

Eredmények:

úszás:
férfi 200 m vegyes (S9), paralimpia:
--------------------------------------------
1. Federico Morlacchi (Olaszország) 2:16.72 p
2. SORS TAMÁS 2:17.33
3. Timothy Disken (Ausztrália) 2:17.72
4. TÓTH TAMÁS 2:19.40

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194769_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt a legújabb rákterápia, elképesztő gyógyulást hozhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715032509
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194235_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193579_auto_resized.jpg
ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715032509
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715032509
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715032509
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?