Aktuális

Mégse jön a török elnök Magyarországra Szulejmán sírjához

b. l. n.

Létrehozva: 2016.08.18.

Nem tud eleget tenni Áder János köztársasági elnök meghívásának Recep Tayyin Erdogan török államfő. A külügyminisztérium lapunknak küldött tájékoztatása szerint ezt a napokban erősítették meg hivatalosan. Szigetvár az elmúlt hetekben alaposan felbolydult Erdogan érkezésének hírére. Szeptember 7-én a szigetvári ostrom 450. évfordulójára érkezett volna a bajai városkába, ahol a horvát államfő Kolinda Grabar-Kitaroviccsal főhajtással tisztelgett volna a frissen elkészült Zrínyi-emlékműnél.

A bama.hu szerint a Terrorelhárítás Központ emberei heti gyakorisággal terepszemléznek a városban. A Szigetvár honlapján található program szerint a három államfő tíz órakor a Zrínyi térről elsétált volna a várba, megtekinteni a kirohanás helyszínét.

Igaz, Erdogan nélkül is érkezhet török delegáció. A külügyminisztérium azt közölte kérdésünkre, rajtuk keresztül egyelőre nem jelezte más magas rangú török személy a részvételét. A török államfő elleni sikertelen puccs, majd azt követő tisztogatások miatt is elég puskaporos a levegő Erdogan körül, de a Jobbik üdvözölte az érkezése hírét. – Az évek óta tervezett látogatás célja egy közös történelmi emlékezés. Nem aktuálpolitikáról, hanem az adott államok és né­pek közötti baráti viszonyról szól, amit a Jobbik is fontosnak tekint – írták.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27853_resized.jpg?avcount=1715085913
origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195438_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194095_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715085913
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715085913
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715085913
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715085913
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?