Interszexuális futónők uralták a 800-at

Óriási nemzetközi felzúdulást keltett a 800 méteres síkfutás női döntője. Ugyanis a győztes dél-afrikai Caster Semenya – akiről már hivatalosan is bebizonyosodott, hogy interszexuális – mellett a két másik dobogósról, a burundi Francine Niyonsabáról és a kenyai Margaret Wambuiról sem jelenthető ki egyértelműen, hogy nő.

Külföldi sajtóértesülések szerint ugyanis hiába vallják magukat mindanynyian a gyengébbik nemhez tartozónak, biológiailag nem egyértelmű a helyzetük. Így pedig a mostani sikerük is erőteljesen megkérdőjelezhető.

Persze ez a vita csöppet sem új keletű, már az 1936-os berlini olimpián is akadt hasonló történet, a magasugró Dora Ratjen esetében, és a későbbiekben is előfordult. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség és a NOB a londoni olimpia után úgy próbálta megoldani a helyzetet, hogy döntést hozott, a női mezőnyben csak olyan atléták indulhatnak, akiknek a tesztoszteronszintje (férfi nemi hormon szintje) egy bizonyos szint alatt van. A gyógyszert szedő interszexuálisoknak – köztük Semenyának – erre vissza is esett a teljesítménye.

Ám az indiai Dutee Chand megtámadta a nemzetközi Sportdöntőbíróságon a szabályozást, amelyet 2015-ben két évre fel is oldottak, mivel az IAAF nem tudta minden kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a magas tesztoszteronszint előnyhöz juttatja a női versenyen induló interszexuálisokat. A riói 800-as dobogó láttán viszont ismét fölvetődik a kérdés, biztos, hogy jól van ez így?