Aktuális

Évek óta a halálra vár a világ legöregebb embere

Bors

Létrehozva: 2016.08.28.

<p>Mbah Gotho idén tölti be a 146. életévét. Az indonéz férfi napközben leginkább rádiót hallgat, mert a szemei már rosszak ahhoz, hogy tévézzen.</p>

Az indonéz hatóságok a közelmúltban fedezték fel, hogy egyik lakosuk 1870. december 31-én született. Amint megállapítják, hogy ez az adat valós, akkor Mbah Gotho rekorderré válik, hiszen hivatalosan eddig a francia Jeanne Calment számított a világ legöregebb emberének. A hölgy azonban „csak” 122 évet élt. A nem hivatalos öregségi rekordot egyébként két afrikai férfi tartja, az etióp Dhaqabo Ebba állítólag 163, a nigériai James Olofintuyi pedig 171 éves. De esetükben nem sikerült megállapítani, valóban ennyire idősek-e.

Mbah sorsa részben tragikus is. Túlélte mind a 10 testvérét, négy feleségét, de már a gyerekei sem élnek. Unokája, Suryanto a helyi újságíróknak elmondta, hogy nagyapja már több mint 20 éve készül a halálra. – A sírköve 1992-ben készült el, ami immáron 24 éve volt – árulta el Suryanto.

A 145 éves férfi napjai leginkább rádióhallgatással telnek. Ahogyan unokája fogalmazott, Mbah szemei elég rosszak, emiatt nem tud tévét nézni. De más tekintetben is elég törékeny már egészsége, az elmúlt hónapokban családtagja etették és ápolgatták őt.

A riporterek kíváncsiak voltak arra is, Mbah szerint mi a hosszú élet titka, aki erre az felelte: „A recept mindössze a türelem”.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715061312
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194415_auto_resized.png
metropol.hu

Ferihegy elesett: ma problémás külföldre utazni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194595_auto_resized.jpg
ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195120_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Megalázták, milliókat költött, mentő jött érte – kitálalt Klopp volt magyar játékosa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715061312
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715061312
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715061312
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715061312
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?