Aktuális

Bors-teszt: megvezetheti a csomagolás, ha figyelmetlen!

Balajti Péter

Létrehozva: 2016.08.10.

<p>Gondolná, hogy a nagyobb doboz gabonapehely könnyebb, mint a kisebb, a kétliteres öblítővel nem tud annyiszor mosni, mint a kétszer egy literessel, az eprekkel díszített palack tartalma pedig 0,1 százalék gyümölcsöt rejt? A Bors vásárlókörútjának tanulságai.</p>

Forrás: Thinkstock

Ne szemre vásároljon!

Szinte minden területen találtunk példát arra, hogy közel azonos méretű csomagokban eltérő mennyiségű tartalom rejtőzik. Sőt gabonapehelynél, dezodornál, szappannál, felvágottnál, papír zsebkendőnél és desszertnél láttunk olyan terméket, ahol a nagyobb csomagolásba bujtatták a kevesebb adagot. Érdemes figyelmesen elolvasni az áru súlyát, mennyiségét, és nem a doboz mérete alapján választani.

Mennyi az annyi?

Mosószernél, öblítőnél ne az űrtartalmat, hanem a mosási mennyiséget figyelje! Hiába akad fél liter különbség két nagy folyékony mosószer flakonja között, ha mindkettővel ugyanannyi mosást végezhetünk.

Az öblítőknél ugyanazt a terméket találtuk, eltérő kiszerelésben. Ám míg a literes negyven mosásra elegendő tartalommal bír, addig a kétszer nagyobb nyolcvan helyett csak hatvanhatra.

Apró betűs

Megszokta, hogy a teafiltereket huszonötösével csomagolják? Nos, a legtöbb gyártó már rég ráállt a húszdarabos kiszerelésre. Ezért kosárba pakolás előtt érdemes elolvasni, pontosan hány darab filtert rejt a csomag.

Ajándék, de mennyiért?

Az egyik hűtött desszert csomagolása büszkén hirdeti, a négy tégely mellé a két további ajándék. Vagyis harmadával olcsóbban kapjuk a finomságot. Ám ajánlott összehasonlítani ugyanennek a terméknek a grátiszmentes változatához tartozó kilós árat. Előfordulhat, hogy mégsem akkora a kedvezmény.

Amikor a több kevesebb

Az emberekben él egy kép, hogy ha valamiből többet tartalmazó multipackot helyeznek a kosárba, akkor azzal némi kedvezményre tesznek szert. Nos, ez nem feltétlenül igaz, ráadásul úgy tűnik, az új trend szerint az összecsomagolt portékák kisebbek a külön kaphatóknál. Az egyik 120 milliliteres jégkrém például a négyes csomagolásban már csak 110 millilitert tesz ki.

Ahogy az ábra mutatja?

Mennyi gyümölcsöt tartalmaz az ásványvíz, melynek a címkéje többféle bogyót ábrázol? Nos, egyikből sincs benne egy csepp sem. Az ábra mellett ugyan kis betűkkel angolul ott van, hogy aroma, de szerencsésebb volna, ha nem csak a hátoldalon tüntetnék fel ugyanezt magyarul is.

Egy másik, hatalmas gyümölcsökkel díszített szomjoltó viszont tartalmaz valódi gyümölcslét, igaz, közel sem olyan mértékben, ahogy arra a grafikai elem utal: mindössze 0,1 százalékot.

A látszat csal

Találtunk olyan dobozos alkoholmentes söröket, melyből az egyik fajta legalább három centivel volt nagyobb azonos vastagság mellett, mégis mindkettő 4 deci nedűt rejtett. Így mindegy, hogy a kisebbet vagy a nagyobbat kéri, ugyanannyit kap. Ugyanúgy, ránézésre, de még súlyra is érezhető volt a különbség két férfi deo stift között, holott mindkettő kereken 50 millilitert tartalmazott. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715058913
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192818_auto_resized.jpg
life.hu

Édesanyja bántalmazásával vádolták meg Nicolas Cage fiát: az asszonyt hatalmas zúzódásokkal fotózták le

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715058913
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715058913
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715058913
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715058913
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?