Aktuális

Ragadozó madarakkal él Dániel

H. Z.

Létrehozva: 2016.07.31.

Tízévesen kapta az első ragadozó madarát a Szankon élő Gasztonyi Dániel. A most harmincesztendôs férfi feleségével, Szandrával – aki szintén solymász – valamint két gyermekével, jelenleg nyolcvan ragadozó madárral él együtt. 

– Édesapám vadász, sokat jártam vele a természetet. Látta rajtam, hogy engem inkább a madarak kötnek le, de azt gondolta, hogy majd csak ki növöm. Nem így lett – mesélte Dániel a Borsnak. – Tízéves voltam, amikor találkoztam egy solymásszal, aki a mesterem lett. Tőle kaptam az első madaram, egy röpképtelen, áramütött egerész­ölyvet, ami a természetben hagyva halálra volt ítélve. Mellettem életben maradt. Megtanulta, hogyan kell kesztyűből enni. Az ilyen sérült madarakat sem kell elpusztítani, mert tenyészprogramban utó­dokat hozhatnak – figyelmez­tetett Dániel, akit ezután elka­pott a vadászszenvedély.

A ragado­zó mada­ras vadá­szat sokkal bonyolultabb procedúrával jár, mint a puskás. Nehezebb olyan vadásztársaságot találni, amelyik fogadja a madárral vadászókat is.  A madarak védettségi fokától függ, hogy melyik tartására adnak engedélyt. Vadászni sem lehet csak úgy szabadon. Mindig engedélyt kell kérni hozzá, különben ez is orvvadászatnak minősül.

– A leggyorsabban az alacsony röptű madarakat lehet betanítani. Egy ölyv, egy sas vagy egy héja akár egy hónap múlva is kész a vadászatra, a sólyom hosszabb felkészítést igényel. Mindennapi gyakorlást igényel, de következetesen kell dolgozni. Tudomásul kell venni, hogy nem az ember uralkodik a madár felett, hanem kiszolgálja őt úgy, hogy a madár közben ne vegye észre, hogy a tudását hasznosít­juk – mesélte Dániel, aki szerint a ragadozó madaras vadászat sokkal kíméletesebb, mint a puskás, mert nincs káros környezeti hatása, és sokkal kevesebb vadáldozattal jár. A legjobb szelektálást egy ragadozó végzi, azon egyedeket választja ugyanis a madár, amelyek a leggyengébbek.  

– A legnagyobb hazai ragadozó farmomon most nyolcvan madárral dolgozunk. A vadászat nem, de a filmes munkák, a bemutatók biztosítják a fenntartását. A legidősebb madaram most a 12 éves tojó, Harris héja. A nagytestű ragadozó madarak akár 50-60 évig is elélnek, így akár engem is túlélhetnek.
   

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek