Aktuális

Leteszteltük: sok türelem kell Jamie étterméhez

Bors

Létrehozva: 2016.06.06.

<p>Jamie Oliver pesti éttermének nyitása után két héttel kíváncsiak voltunk, megéri-e tolongani a bejáratnál. A neten ugyanis többen bírálták a helyet.</p>

Május 20-a nagy nap volt a budai Várban: megnyílt a népszerű szakács legújabb étterme, a Jamie’s Italian Budapest. Az online asztalfoglaló-rendszer szinte azonnal lefagyott, tódultak az emberek, hogy megtudják, mitől hever az egész világ a „pucér szakács” lába előtt. A világhálót elárasztották a vélemények, so­kan áradoztak, de akadtak fanyalgók is.

A Bors kíváncsi volt, igazuk van-e a kritikusoknak, ezért munkatársaink inkognitóban végigkóstolták az étlapot. Legalábbis próbálták, ha a kevesebb mint tíz főételt kínáló étlapon szereplő fogások mindegyike rendelhető lett volna. Az egyik elfogyott, a másik nem is volt. 

Hétköznap este, asztalfoglalás nélkül érkeztünk vacsorázni. Gondoltuk, már csillapodott a kezdeti őrület, biztosan kényelmesen elférünk. Tévedtünk. Óriási tömeg, hangzavar fogadott minket, egy hangyabolyban éreztük magunkat. Asztal híján a bárpultnál csaptunk le két helyre. Kijelentésünkkel, hogy elkezdenénk ott vacsorázni, teljesen megzavartuk a rendszert, a pincéreknek időbe telt, míg megállapodtak arról, ki vezesse a számlánkat.

Rengeteg felszolgáló és pultos serénykedik, mindenhol felbukkannak, mégis türelemjáték az este. Az árak borsosak, az ételek egyszerűek és finomak, s nem csak a hangulat laza: az egyik felszolgáló szemrebbenés nélkül leült mellénk egy bárszékbe, miközben felvette a rendelést – amit megbocsátunk, mivel fárasztó lehet a nagy pörgés.

Az ételek minőségébe nem­igen lehet belekötni, ahogyan a bárpultban dolgozók hozzáértésébe sem.

Oliver örülne

Oliver örülne

...ami tetszett

a bárpultban dolgozó személyzet szakértelmének // a „kapirgálós” csirkének // az étlapon olvasható figyelmeztetésnek: szóljunk, mire vagyunk allergiásak // az egyszerű, finom, minőségi alapanyagokból készülő ételeknek // a Jamie Oliver felirattal ellátott vécékagylónak // a különlegesen szép helyszínnek a budai Várban

Oliver dühöngene

...és ami nem

Oliver dühöngene
amiért nem lehet több ételt kérni az étlapról // az egymásra tolt kétszemélyes asztalok miatt // a lassú a kiszolgálás miatt // amiért csak kihajtáskor értesülünk az őrtől: ingyen parkolhattunk volna, ha az étteremben lepecsételtetjük a parkolókártyát

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715098811
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715098811
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196174_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195865_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195990_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27869_resized.jpg?avcount=1715098811
origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27859_resized.jpg?avcount=1715098811
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715098811
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715098811
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715098811
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet