Aktuális

Jogerősen felmentették Ruttner Györgyöt

Bors

Létrehozva: 2016.06.29.

Ügyvédi visszaéléssel, 60 millió forint elsikkasztásával, hamis tanúzással vádolták meg, ám a Székesfehérvári Törvényszék szerda délutáni jogerős ítélete szerint a sztárügyvéd ezek egyikét sem követte el.

Ruttner György még 2012 októberében vállalta, hogy egy testvérpárnak visszafizet 30–30 millió forintot. Ám Ruttner korábban beismerte, ez egy színlelt szerződés volt, és a pénzt a saját céljaira használta. Az ügyben érintett Kozák testvérpár feljelentette. 

– Olyan helyzetbe kényszerültem, hogy hitelt kellett felvennem. Ott volt a hatalmas adósság a farmom miatt, három gyermekem is van – védekezett még tavaly decemberben, az elsőfokú tárgyaláson Ruttner. Az ügyvéd akkor már több mint négy éve árulta ceglédberceli birtokát, hiába. Ruttner állítása szerint visszafizette a kölcsönt, és később rendőri segítséget kért a hitelezők miatt, és a rendőrség azt javasolta, tovább ne fizessen nekik.

Decemberben a Székesfehárvári Járásbíróság, s most másodfokon, jogerősen a Székesfehérvári Törvényszék is bűncselekmény hiányában felmentette a korábban Stohl András, Damu Rolandot is ügyfelei között tudó ügyvédet. 

A törvényszék – mint a Borso kérdésére közölték – szerda délután kimondta: Ruttnernek a testvérpár nem letéti megbízásként, hanem kölcsön jogcímén adtak át összesen 51 millió forintot, igen magas kamatra. Ruttner az ügyletben így adós volt, a sértettek pedig, mint hitelezők léptek fel. A köztük fennálló jogviszony nem ügyfél-ügyvéd közti jogviszony volt, a pénzzel jogosult volt sajátjaként rendelkezni, jogtalan hátrányt a sértetteknek nem okozott – szögezte le a törvényszék.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194002_auto_resized.jpg
origo.hu

Leengedtek egy kötelet a titokzatos tengeri üreg mélyére; hihetetlen, mit találtak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715024411
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194823_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Komment – Lejárt az ajánlásgyűjtési és jelöltállítási határidő a június 9-i önkormányzati választásra + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715024411
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194798_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Mi a fenék voltak ezek?!" – Három repülő objektum szelte át az égboltot, földönkívülieket sikerült levideózni?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715024411
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715024411
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715024411
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?