Aktuális

Ez milyen?! Péniszfotót kapott, és még őt tiltották ki a Facebookról

Bors

Létrehozva: 2016.06.16.

<p>Végre jött valaki, aki kiállt magáért és visszavágott a váratlan „ajándék” kapcsán - mégis ő húzta a rövidebbet.</p>

Nem épp a legjobb üzenetet közvetíti a Facebook azok felé a nők felé, akik kiállnak magukért - legalábbis Samantha Mawdsley történetéből ez jött le nekünk.

A 30 éves londoni asszony már a BBC kamerái előtt is elmesélte történetét, ami ekképp kezdődött: egy nap a közösségi oldalon kapott egy péniszfotót egy vadidegentől. Később persze kiderült, a férfi - James - egy kávézóról írt kritika kapcsán talált rá a nőre. A legtöbben egy ilyen esetben csupán elfordítják a fejüket, Samantha azonban a hímtag láttán úgy döntött: visszavág. Egy halomnyi péniszfotót küldött válaszul a netes zaklatónak, majd - talán hogy mások figyelmét is felhívja: így is lehet - az egész levelezést kitette a Facebook-oldalára is. Noha cenzúrázta a posztot, a közösségi oldal mégis úgy döntött, felfüggeszti az asszony profilját, ami a mai napig elérhetetlen.

„Azt akartam, hogy a srácok tudják: nem minden lány fog hallgatni. Az ilyen fotókkal igenis azt kockáztatják, hogy lelepleződnek” - magyarázta blogjában. „Mivel három éve szerető, Tinder-előtti kapcsolatban élek, nem gondoltam, hogy mindezt személyesen is átélhetem. Az első gondolatom az volt, hogy figyelmen kívül hagyom, ahogy tanítják a nőknek már fiatal koruk óta. De... nem!”

Az akció után Samantha igazi hős lett a nők szemében. „Úgy éreztem magam, mint Beyoncé. A világból mindenhonnan kaptam leveleket. (...) Még férfiaktól is, aik sajnálatukat fejezték ki férfitársuk miatt.”

Azaz gyakorlatilag mindenki pártolta az asszony akcióját - kivéve a Facebook. Ők a mai napig nem engedték vissza...

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27870_resized.jpg?avcount=1715116510
origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194971_auto_resized.jpg
vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194752_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715116510
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715116510
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715116510
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos