Aktuális

Durva: nem örülhet annak, amit kapott a Brexit-párti vezető

Bors

Létrehozva: 2016.06.28.

<p>Az Európai Parlamentben vitáztak ma a képviselők, ami még nem lenne önmagában túl izgalmas, de amit a brit Nigel Farrage kapott az Európai Bizottság elnökétől, azt biztos nem rakja zsebre.</p>

A múltheti, az EU elhagyásáról szólóbrit népszavazás volt a téma az Európai Parlament mai ülésén. Jean-Claude Juncker arról beszélt, hogy sajnálja, hogy a britek a kilépés mellett tették le a voksukat, ugyanakkor tiszteletben tartja a választók akaratát.

Erre a mondatára hatalmas taps tört ki, többek között tapsolt a kilépést szorgalmazó brit populista, Nigel Farage és pártjának, a Ukip-nek többi tagja is.

Látta ezt Juncker is, aki nem tudott elmenni emellett szó nélkül, láthatóan feldühödött. Farage-ra mutatott és azt mondta:

Ez az utolsó alkalom, hogy itt tapsolhat!

Majd ezzel folytatta:

„Bizonyos szempontból meg is lep, hogy itt vannak. Maguk a kilépésért harcoltak, és a brit nép a kilépésre szavazott. Miért vannak akkor még itt?”

Juncker mondatai hatalmas tapsot kaptak, majd még azt is elmondta neki, hogy hazudott a kampánya során.

Nem csak Juncker ment neki a távozáspártiaknak, a volt belga miniszterelnök, a liberálisok vezetője szerint Farage-ék „názi propagandát” használtak a kampány során. A konzervatívok vezetője, Manfred Weber pedig azt mondta a Ukip képviselőinek: „Kérjenek bocsánatot a britektől, és szégyelljék magukat!”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190559_auto_resized.jpg
origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715016912
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192532_auto_resized.jpg
life.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: új lehetőségek, új célok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194074_auto_resized.jpg
ripost.hu

Magyar Péterék összevissza kapkodnak, egymás után állnak elő vállalhatatlan jelöltekkel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192919_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715016912
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715016912
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715016912
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715016912
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?