Aktuális

Kiütötte a mozgássérültet, majd a busz elé vonszolta – videó

Bors

Létrehozva: 2016.05.19.

Nincsenek szavak arra a kegyetlenségre, amit Damien Pankiewicz tett. A 37 éves lengyel férfi második Angliában töltött napján ugyanis bekattant és minden ok nélkül kiütött egy mozgássérült férfit, majd az útra vonszolta és otthagyta őt.

Pankiewiczet állítólag senki nem provokálta, éppen ezért volt érthetetlen támadása. Szerencse, hogy az út közepén az érkező busz nem ütötte el áldozatát, aki komoly sérüléseket szenvedett: koponyaűri vérzése volt, lába és bordái eltörtek, ezek miatt több mint három hétig kórházi ellátásra szorult.

A verekedő férfinek se bejelentett lakcíme, se munkahelye nem volt még, lehetséges, hogy a Nagy-Britanniába költözés okozta frusztrációját. Ami azonban külön érdekes, hogy Lengyelországban is volt már büntetve: nemi erőszakkal és testi sértéssel vádolták meg.

Ügyét a napokban tárgyalta a bíróság és az ítélet nem is lehetett kérdéses, mindössze azt lehetett találgatni, hány évet kap. Pankiewiczet végül 12 év letöltendő börtönnel sújtották, és büntetése letöltése után ki is utasítják az országból. A vádirat ismertetésekor az is kiderült, hogy a férfi őrizetbe vételekor még a rendőrautóban is duhajdkodott: kifejte a hátsó szélvédőt.

Ennek ellenére Pankiewicz nem tartotta magát bűnösnek és azt állította, azért támadt, mert a mozgássérült áldozata ellopta a mobiltelefonját. Ennek a térfigyelők kamerák felvételei ellentmondtak, ezért nem volt kérdés, hogy elítélik.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27853_resized.jpg?avcount=1715084711
origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195951_auto_resized.jpg
vg.hu

Kiugró állampapír-hozamok miatt ziccerhelyzetben a lakást vásárlók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195889_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Több ezer konténer jelenik meg szerte az országban: ezeket tudod benne gyűjteni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715084711
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715084711
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715084711
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715084711
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?