Aktuális

Három unokáját is zaklatta a nyíregyházi férfi

Bors

Létrehozva: 2016.05.24.

Tizenkét év fegyházbüntetésre ítélt egy unokáival erőszakoskodó férfit kedden, nem jogerősen a Nyíregyházi Törvényszék - közölte a bíróság sajtószóvivője az MTI-vel.

Toma Attila tájékoztatása szerint a férfit három rendbeli, nevelése alatt álló, 18. életévét be nem töltött gyermekek sérelmére elkövetett szexuális erőszak, valamint öt rendbeli, kiskorúak veszélyeztetésének bűntettében találta bűnösnek az első fokon eljáró tanács.

A vádlott és védője felmentésre, illetve másodsorban enyhítésre irányuló fellebbezést jelentett be.

A férfi lánya korábban meghalt, a gyámhivatal a nagyapát jelölte ki a nő öt gyermekének gyámjául. A vádlott 10 éves, 8 éves és 4 éves lányunokájával szemben követte el a különböző szexuális cselekményeket, míg két fiúunokáját tűzifalopásra késztette, alkohollal itatta és rászoktatta a cigarettázásra. A gyermekeket a vád szerint rendszeresen bántalmazta, vesszővel, nyújtófával verte. Sokszor éheztette is unokáit, és amikor nem vett nekik ételt, a szomszédokhoz küldte kéregetni őket. Személyi higiéniájukról sem gondoskodott megfelelően, koszos, hiányos ruházatban járatta őket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194408_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715034309
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715034309
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715034309
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715034309
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?