20 liter vízzel vág neki a sósivatagnak László

– Egy ideje rámentem a minimalista irányzatra, nem szeretem túlbonyolítani a dolgokat – meséli Kovács László. A magyar ultramaratonista futó – aki korábban kalapácsvető, gyorskorcsolyázó és íjász is volt – a Salar de Uyuni nevű, bolíviai, teljesen lakatlan sósivatag legyőzésére készül. Fenti mondata nem meglepő: mások a strandra is több holmival indulnak, mint ő a négyszáz kilométeres sivatagi szakasz és két, több ezer méteres vulkán meghódítására.

– Sátrat sosem viszek ma­gammal, szeretek a szabadban aludni, elég egy hálózsák is – kezdi a felsorolást a nappal plusz 35, éjjel mínusz 15 fokos időjárásra készülő sportoló. – Egy kis utánfutót húzok majd magam után, de csak addig, amíg sima a terep, utána már csak akadályoz. Mindössze húsz liter víz lesz nálam, hogy azt se kelljen cipelnem. Az első vulkán megmászása után a fagyott gleccserből nyerek majd vízutánpótlást. Napi két étkezéssel számolok, amit főleg szárított húsok és vízben oldodó ételpor tesz majd ki – ma­gyarázza a 42 éves sportoló. Egyébként sem mobil, sem iránytű nem lesz nála. – Egy műholdas telefonnal tartom majd a kapcsolatot – teszi hozzá.

Kérdésünkre, hogy ha bajba kerülne, számíthatna-e segítségre, csak mosolyog.

– Elvileg igen, de a Salar de Uyuni a bolíviaiaknak is ismeretlen és félelmetes terep. A múlt héten például egy komplett családnak veszett ott nyoma. A helyiek azt mondják, nem fogom teljesíteni a távot: tavaly egye­dül egy lengyelnek sikerült, de ő mindössze 170 kilométert tett meg, vulkánok nélkül.

Lászlónak nem ez az első életveszélyes kalandja: a többi közt az Északi sarkkörön, a Szaharában és a maláj dzsungelben is megfordult már. A veszélyes állatok – elefántok, tigrisek, krokodilok, farkasok, jávorszarvasok – mellett Alaszkában a jég is beszakadt alatta.

– A lábamon síléc, a hátamon bob volt. Szerencsére sikerült ki­másznom, és a mínusz harminc fokban tüzet raknom és meg­melegednem – mesél a nem mindennapi kalandról.