Aktuális

Úristen! Pornósztár lett a tinédzser lányom!

Bors

Létrehozva: 2014.03.11.

Míg édesapja Afganisztánban gyógyította a katonákat, Miriam felnőttfilmekkel kezdett pénzt keresni.

Ha az ember katonaorvosként szolgál Afganisztánban, mindenre vágyik, csak arra nem, hogy arra jöjjön haza: tinilánya pornózásra adta a fejét. Márpedig ez történt szegény dr. Kevin Weeks-szel.

Az amerikai orvost érthető módon valósággal sokkolják, hogy nem tud újságot a kezébe venni, tévécsatornát bekapcsolni, internetes híroldalt letölteni, amin ne futna bele a lányáról szóló szalagcímbe, tudósításba. A 18 éves Miriam Weeks-ről, a Duke Egyetem hallgatójáról ugyanis kiderült, hogy felnőttfilmeket forgat „Belle Knox” művésznéven. Állítólag azért, hogy a horrorisztikus tanulmányi költségeket fedezni tudja.

– Annyira büszke volt mindig a lányára, el sem tudta volna képzelni, hogy ilyesmit csinálna – mondta a brit Daily Mailnek a kétségbeesett apáról Amanda Minor, a férfi bátyjának anyósa. Hozzátette: hiába a rémálommal egyenértékű valóság, a család semmiképpen sem fogja kitagadni, eltaszítani a fiatal pornósztárocskát.

A lány szexfilmes pályaválasztása már csak azért is megdöbbentő, mert szigorú katolikus neveltetésben részesült. A Washington állambeli Spokane-ben nőtt fel, egy jezsuiták által működtetett iskolába járt. Ősszel kezdte meg tanulmányait a nagy nevű és drága Duke Egyetemen.

Hogy Miriam milyen sikamlós mellékállással keres zsebpénzt, azt egy évfolyamtársnője leplezte le. A lány először a szüleit okolta, mert nem segítették kellőképpen anyagilag, így aztán nem volt más választása, mint 18-as karikás filmszerepeket vállalni.

Aztán azzal a verzióval állt elő a CNN tévécsatornának nyilatkozva, hogy kicsit mentesíteni akarta a szüleit az anyagi teherviselésben. Kiszámolta ugyanis, hogy az ösztöndíja édeskevés: azon felül éves szinten még 47 ezer dollárra (10,6 millió forintra) lenne szüksége az egyetemi megélhetésre.

Az 54 éves Kevin doktor és felesége, a 48 esztendős Harcharan csak 24 órával azelőtt értesült lányuk pornókarrierjéről, hogy a történet robbant a sajtóban. Különösen nehéz ez az édesanyának, aki indiai származású, és országában az ilyesmi még nagyobb tabudöntésnek számít.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195779_auto_resized.jpg
origo.hu

Egyetlen dologért túrja fel a strandot a sok turista - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715076913
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195865_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193484_auto_resized.jpg
life.hu

Archie herceg 5 éves lett: íme, minden, amit tudunk Meghan Markle és Harry fiáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715076913
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196124_auto_resized.jpg
travelo.hu

Bombariadó volt egy Londonba induló repülőn, e-mailben küldték a fenyegetést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196174_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715076913
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715076913
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715076913
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?