Aktuális

2013-ban meghalt, de most életjelei vannak

Bors

Létrehozva: 2017.07.25.

Jahi McMath 13 évesen kórházba ment, hogy 2013 december 9-én egy mandulaműtét hajtsanak végre rajta. A műtét után pár nappal súlyos vérzés lépett fel nála, szívrohamot kapott, és mivel az agya hosszú ideig nem kapott oxigént, beállt az agyhalál nála - írja a Daily Mail. 2014-ben három orvos is javasolta, hogy vegyék le a lélegeztetőgépről, de a szülők ügyvédeket fogadtak, hogy ezt megakadályozzák. Ettől függetlenül halottnak nyilvánították, mert semmiféle agyi aktivitást nem tapasztaltak nála, vagyis orvosi értelemben véve halottnak tekintették.

A több mint három éve papíron halott lány sorsa most egy karolinai bíró kezébe került, ugyanis neki kell eldöntenie, visszavonja e McMath halotti bizonyítványát. A mostani beadványban egy már nyugdíjas neurológus szakvélemény szerint a lányról rögzített 2014 - 2016 között készített felvételekből kiderül, a tinédzser valójában életben van.

A lány esete 2013-ban és 2014-ben is nagy vihart kavart, mert bár az orvostársadalom szerint halott volt, de a család megnyerte a jogot, hogy életben tartsák gépek segítségével, és a közvélemény egy része is melléjük állt. A család egy gyerekkórházban ráadásul táplálta is a gyermeket, de ez sokak szerint pedig már tényleg etikátlan tett volt, hiszen az agyhalálból nem lehet felgyógyulni, hagyni kellett volna elmenni.

A lány édesanyja, Nailah Winkfield szerint gyermeke igenis reagál a verbális kérésekre. “Jahi McMatch egy élő, súlyosan fogyatékos hölgy, akiről nem jelenthető ki, hogy agyhalott lenne, ugyanis a szokásos diagnosztikai iránymutatások szerint nem teljesíti a - Kalifornia államban elfogadott - törvényi meghatározásban szereplő a halálra vonatkozó leírást” - mondta Dr. Alan Shewmon gyerekgyógyász és neurológus professzor. A bíró 49 videót kapott, amellyel a család bizonyítani akarja, gyermekük igenis él. Ráadásul az állapota folyamatosan javul.

A bírónak pár hete van arra, hogy döntést hozzon a halotti bizonyítvány visszavonásáról.

1968 óta a teljes agyhalál orvosi és jogi értelemben is halálnak tekintendő. 1981-ben törvénybe is iktatták.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713425711
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120913_auto_resized.jpg
vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138308_auto_resized.png
metropol.hu

Kezet fogtak, Messi elkápráztatta elfeledett, magyar válogatott ellenfelét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137585_auto_resized.jpg
vg.hu

Lecsaptak egy krími repülőtérre az ukránok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713425711
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135353_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 17.: a Halak döntést hoz, az Ikrek tisztáz egy félreértést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713425711
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713425711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139896_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Az egész életem tönkrement!" - Megszólalt a sülysápi horrorbalesetet túlélő fiatal futárlány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713425711
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni