Aktuális

Vad Kati: a pornózás tett munkanélkülivé

Címkék
címlap

Létrehozva: 2010.03.22.

A felnőttfilmek sztárja évek óta nem fekszik kamerák elé, de a múltja kísérti: nem kap munkát. Újságírónak és színésznek sem tartják elég hitelesnek.

Vad Kati három évig játszott felnőttfilmekben. Az akkoriban Michelle Wild művésznéven szereplő lány nem bánta meg, hogy pornózott, de az emberek többsége elítéli múltjáért.
– Miután abbahagytam a felnőttfilmezést, és a kislányomat vártam, sminkesnek tanultam, majd éveken át egy magazinban vezettem a szexuális rovatot, és szerepeltem a Jóban Rosszban című napi sorozatban is. Ám egy ideje hiába szeretnék hasonló munkákat vállalni, csak sminkes felkéréseket kapok. Most is megyek egy divatbemutatóra, de az alkalmi munkák mellett állandó kihívást is szeretnék a hétköznapokon. Úgy érzem, hogy a munkáltatók nem látnak szívesen a cégüknél, nem tartanak elég hitelesnek – mondta szomorúan a Bors munkatársának Vad Kati, aki ma este erről is mesél a TV2 Mr. és Mrs. című show-jában.


A szexi anyuka férje, Vad-Horvát Zoltán egy jól menő belvárosi bár tulajdonosa, de Kati szerint a vendéglátóipar nem családanyabarát, éppen elég, hogy esténként a férje nincs otthon. Egy jó oldala mégis akad annak, hogy Kati munkanélküli, párja pedig nappal otthon van. Mert így a pár – amíg kislányuk, Málna az oviban van – bármikor és a lakás bármelyik pontján egymásnak eshet.
– A hálószobát csak alvásra használjuk. A szexuális életünk nem lámpaoltás után zajlik – mesélte Kati, aki boldog kapcsolatban él férjével. Azt, hogy ez a szerelem az égben íródott, már megismerkedésükkor érezték. – 2003 januárjában jöttünk össze. Akkor még javában pornóztam, de ez Zolit nem zavarta. Annyira szeretett, hogy számára az volt a fontos, hogy amit csinálok, örömmel töltsön el. Mindezek ellenére néhány hónap után abbahagytam a filmezést. A férjem kiszeretett ebből a szakmából. Miután vele megismerkedtem, sok minden átértékelődött bennem – mondta Kati, aki azt is elárulta, hogy sem a férje társaságában, sem pedig egyedül nem nézte vissza pornófilmjeit, sőt arra sincs igényük, hogy saját házi videót forgassanak.
– Egy tükör nagyobb hatást gyakorol a szexualitás életünkre, mint egy pornófilm – jelentette ki.
T. G.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek