Aktuális

2 hetet adtak neki, mert 120 kalóriát fogyasztott naponta

Bors

Létrehozva: 2018.01.18.

Liv Karpinski mindössze 7 éves volt, amikor édesanyja meghalt. A brit lányt az évek alatt elemésztette a gyász. Bánatában alig evett. Az állandó éhezés mellett rendszeresen kemény edzéssel, reggeli futással és napi ezer terpeszugrással sanyargatta önmagát. 

Megszállottan porszívózik, takarít azóta is naponta odahaza. 8 éves korától egyedül főzött apjára és bátyjára. Az iskolába is egyre nehezebben tudott beilleszkedni, állandóan csúfolták és megalázták társai.

A drasztikus életmód miatt 11 éves korában kórházba került. Súlya ekkor nem érte el a 32 kilogrammot, mindössze 120 kalóriát fogyasztott naponta. Az orvosok mindössze két hetet adtak neki. Azóta is folyamatos pszichiátriai kezelésre szorul, miután rossz szokásává vált, hogy mások előtt titokban a bugyijába rejtette az ennivalót.

“Az igazság az, hogy lassan megöltem magam, a nagyon alacsony vérnyomásom miatt folyamatosan ájulás kerülgetett és előfordult, hogy kerekesszékben kellett engem szállítani. Az anorexia állapotában erősnek éreztem magamat azáltal, hogy nem ettem és ezt kibírtam. A folyamatos éhség érzet segített abban, hogy ne gondoljak édesanyámra”- nyilatkozta a lassan felépülő, ma már 14 éves kórosan sovány tini a Mirrornak.

Liv Karpinski az utóbbi hónapokban lassan elkezdett hízni. Látványosan nőiesedik és ma már közel 43 kilogramm a súlya. A lány szerint sikerült legyőznie a betegséget. Szeretne könyvet írni megrázó élményeiről és elkezdi saját YouTube csatornáját, hogy megossza élményeit hasonló problémákkal küzdő társaival. Azt, hogy mennyire nincs egyedül ezzel a betegséggel jól jelzi, hogy közösségi oldalát @nourishingliv már 15 ezren követik.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145420_auto_resized.jpg
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713572410
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143887_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Zelenszkijt likvidálhatják? Medvegyev felfedte a Nyugat brutális tervét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713572410
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713572410
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713572410
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól