Aktuális

19 évesen gyilkolt Zuglóban, 19 évvel később bukott le, 19 évet kapott

Bors

Létrehozva: 2016.05.24.

Jogerősen 19 év fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla azt a férfit, akit azzal vádoltak, hogy 1995-ben több késszúrással megölt egy idős zuglói házaspárt.

A vád szerint az akkor 19 éves Wenzl Csaba 1995 májusában felkereste az ismerős házaspárt, akiknek tartozott. Veszekedtek, majd a konyhaszekrényből elővett késsel megölte őket. Ezután átkutatta a lakást és néhány holmit magával vitt. 

A fiatalembert a rendőrség az első perctől kezdve gyanúsnak találta, de nem volt ellene bizonyíték. 2014-ben azonban, amikor ismét elővették az ügyet a rendőrségen, és tanúkihallgatásra beidézték, beismerte a bűncselekmény elkövetését. Utóbb ezt a vallomását visszavonta.

A Fővárosi Törvényszék a vádlottat tavaly nyáron 19 év fegyházbüntetésre ítélte emberölés és kifosztás miatt. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla kedden helybenhagyta a vádlott büntetését, megállapítva, hogy az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást és körültekintően mérlegelte a bizonyítékokat. A tábla szerint életszerűtlen a vádlott védekezése, amely szerint a bűncselekmény elkövetése után érkezett a helyszínre, akárcsak az, hogy fenyegetés hatására vállalta volna magára a súlyos bűncselekmény elkövetését.

A vádlottat legkorábban büntetése kétharmadának letöltése után lehet feltételesen szabadlábra helyezni.

A Fővárosi Ítélőtábla szerint a büntetés alkalmas arra, hogy a vádlottat visszatartsa újabb bűncselekmény elkövetésétől, ugyanakkor mások számára is intő, hogy akár húsz évvel az elkövetés után is felelősségre vonják a tettest.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711675213
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080428_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711675213
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711675213
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076905_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stephen King annyira félt ettől a horrorfilmtől, hogy nem tudta végignézni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei