Aktuális

18 éve történt 9/11: Chan és Wahlberg is majdnem odaveszett

Címkék
WTC

G. Sz.

Létrehozva: 2019.09.11.

Mark Wahlbergnek érvényes jegye volt az American Airlines 11-es járatára, ami végül az egyik haláljárat lett. A színész az utolsó pillanatban gondolta meg magát, és Los Angeles helyett inkább egy charterjárattal a torontói filmfesztiválra repült barátaival. Wahlberg később kénytelen volt bocsánatot kérni, mert a terrortámadás után nem sokkal azt nyilatkozta, ha ő is a fedélzeten van, lefegyverzi a terroristákat.

Wahlberghez hasonlóan a Family Guy alkotója, Seth MacFarlane-nek is azon a gépen kellett volna ülnie, amely a World Trade Center egyik tornyába csapódott. A színész-rendező csak azért úszta meg a halált, mert borzasztóan másnapos volt, és amikor kiderült, hogy egyébként is rossz becsekkolási időpontot ka­pott meg, rohanni kezdett, de tíz perccel így is lekéste a gépet.

Sára yorki hercegné, András herceg egykori felesége 2001. szeptember 11. reggelén egy jótékonysági szervezethez tartott, aminek szék­helye a World Trade Center 101. emeletén volt. Ám a hercegné a forgalom miatt húsz percet késett, amiért azóta is hálás, hiszen ha időben odaér, ő is az épületben lett volna.

Jackie Channek is jelenése lett volna aznap a World Trade Centerben egy filmjelenet kapcsán, amelyben ablakmosót játszott volna. A színészt az mentette meg, hogy a forgatókönyv nem készült el időben, így a forgatást későbbi időpontra tették át.

Ha Laura Lundstrom Clarke szeptember 11-én reggel nem fut össze az utcán véletlenül híres barátnőjével, Gwyneth Paltrow-val, akkor valószínűleg a WTC déli tornyának 77. emeletén található irodájában ült volna az egyik repülőgép becsapódásakor. A gyors találkának köszönhetően Clarke szerencséjére lekéste az épülethez tartó metrót.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090628_auto_resized.png
origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711719613
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092359_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ezúttal Deutsch Tamásba akart beleállni, de csúnyán felsült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711719613
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711719613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét