Aktuális

160 milliót lopott ügyfelétől a pécsi bankigazgató

Bors

Létrehozva: 2019.09.27.

Több száz millió forintos sikkasztással vádolják az egyik országos bank dél-dunántúli regionális privátbanki vezetőjét. A vád szerint G. Erik és titkárnője, B. Gabriella egy amerikai-magyar üzletember számlájáról lopott el 160 millió forintot, és további 180 milliót sajátjaként kezelt.

Forrás: iStock

Egy sikeres bankár és csinos, szőke titkárnője ült tegnap egymás mellett a vádlottak padján egy nem mindennapi ügy büntetőperén. Egy országosan elismert pécsi bankárról van szó, aki számos előadást tartott egyetemeken, konferenciákon vagy pénzügyi rendezvényeken, illetve nyilatkozott privát banki szakértőként gazdasági lapoknak. A férfi háromgyermekes családapa, így nem csak az üzletben, hanem magánemberként is sikeres. Lehet, hogy minden, amit felépített, most egyszerre romba dől?

A vádirat szerint a bankár és titkárnője szinte családi vi­szonyt alakítottak ki egy Amerikában élő, tehetős pécsi férfivel, akinek tudta és be­leegyezése nélkül használták a náluk elhelyezett vagyonát, magyarán befektették, a számláról ugyan nem mozgatták el, hanem a ka­matait, a hozamát nyúlták le.

Majd ez­zel sem elégedtek meg, eltulajdonították a banknál vezetett számláján lévő pénzének egy részét, mintegy 160 millió forintot. Ebben segített nekik a szoros, az üzleti kapcsolaton túlmenő viszony, hiszen az Amerikában élő ügyfél G. Eriket „fiának” tekintette, B. Gabriellát pedig feleségül akarta venni. A nő többször járt is a férfinál annak amerikai otthonában. A két vádlott hét éven keresztül, 2010–2017-ig üzletelt a férfival, aki sok száz millió forintnyi angol fontot, eurót és USA-dollárt utalt át a magyar bankszámlájára, hogy a pénzt kötvényekbe fektesse.

A nyomozás során az is kiderült, hogy a cinkostársak a sikkasztás mellett számtalan banki szabályt megszegtek „az ügyek gördülékenyebb intézése” érdekében. Elvárták, hogy a munkatársak egymás jelszavait ismerjék, mellőzték a hangrögzítéses telefonvonal használatát, ezzel sokszor az ügyfél aláírása nélkül is teljesítettek ügyleti megbízásokat mobiltelefon-hívás, e-mail-üzenet alapján.

A bankárok azt állítják, egy forintot sem vettek el a férfitól, az ügyviteli hibák ellenére minden forinttal el tudnak számolni. A tárgyaláson érzelemmentes arccal ültek, bűnösségüket nem ismerték el. A volt bankár és munkatársa nem fo­gadta el az ügyészség 5 éves börtönbüntetésre tett vádalkujavaslatát, ezért a tárgyalás lefolytatásával akár 12 éves bör­tönt kaphatnak. A hatalmas terjedelmű vádirat miatt a következő tárgyaláson csak a bankárt és asszisztensét hallgatják meg. A vád­lottak az egész eljárás alatt sza­bad­lábon védekeznek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711706712
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711706712
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711706712
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek