Aktuális

150 ezerre büntethetik, ha illegális helyen fürdik

Bors

Létrehozva: 2018.07.11.

Nem kell rögtön a zsúfolt Balatonra vagy a Velencei-tóra gondolni, ha egynapos lubickolásra indulunk. Felkereshetjük <br /> a bányatavakat is, de csak ott, ahol kijelölt fürdőzőhely van.

Forrás: MTI

A természetes vizek és bányatavak még mindig kedvelt fürdőhelyek, amivel semmi baj nincs addig, amíg azon a helyen tábla nem tiltja a lubickolást. Pest megyében a negyven bányató közül mindössze nyolcnál engedélyezik a mártózást, a többinél szigorúan tilos! A hatóságok komoly pénzbírságot is kiszabhatnak azokra, akik tiltott helyen fürdenek. A mesterséges tavak partján keresse a táblákat! Bányatavak, ahol csobbanhatunk.

1. Dorogi-tó 

Palatinus-tónak is nevezik, aminek igaz, hogy a vize mély, viszont nagyon szép tiszta. Ezért is szeretnek ide járni az emberek.

2. Dunaharaszti bányató 

Itt két vízfelület van egymás mellett, de csak az egyik van a strandolóknak fenntartva, 
úgyhogy erre figyelnünk kell.

3. Rukkel-tó 

Dunavarsánynál található, nagy strandterülettel, csúszdákkal és büfékkel. Felnőtteknek 2000 forint, a gyerekeknek pedig 1000 forint a belépő.

4. Délegyháza

Összesen nyolc tó található itt, amelyek közül csak háromba szabad belemenni. A legnagyobb strandterület a IV. tónál a Nomád Parton várja a fürdőzőket.

5. Gyömrői tófürdő 

A város szélén horgászásra és fürdésre is van kijelölt rész. Előbbihez fizetnünk kell fejenként 1000 forintot.

6. Pázsit tófürdő

Pócsmegyernél kiváló a víz minősége, ahol a felnőttek 600, a gyerekek pedig 400 forintért mártózhatnak meg.

7. Lupa-tó 

Budakalásznál ma már van legálisan kialakított strand, ahová hétköznap 2500, míg hétvégén 3500 forintért mehetünk be.

8. Malom-tó strand 

Veresegyházán napi pár száz forintért az egész szezonban pancsolhatunk, viszont 
a mellette lévő két másik, patakból felduzzasztott vízbe nem szabad bemenni.

9. Tó-Centrum 

Leveleken nem csak horgászni, hanem úszni is lehet a víztározóban. A gyerekeknek 500 forintot kell fizetni, a felnőtteknek pedig ennek a dupláját.

10. Látóképi tófürdő 

A Debrecen melletti terület igaz, hogy nem bányató, hanem víztározó, ennek ellenére is felkapott hely. A belépő felnőtteknek 800 forint, a gyerekeknek 550. 

11. Nádastó Szabadidőpark 

Sándorfalván évek óta működik a strand, amely egész
nyáron várja a pihenni vágyókat. Ezer forint alatt bárki
bemerészkedhet a vízbe 

Az alábbi helyeken tilos az úszás: 

Omszki-tó, Pest megye

Rücker bányató, Baranya megye

Győrújfalu bányató

Tarcali bányató, Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Délegyháza néhány tava, Pest megye

Békéscsaba környéki bányatavak, Békés megye

Tragédiához vezethet 

A fürdés tiltását jelző táblánál sem matraccal, sem vízibiciklivel nem szabad a vízbe menni, mivel láthatatlan akadályok lehetnek előttünk, vagy olyan hirtelen mélyül, hogy egyszer csak nincs a lábunk alatt talaj. Ezeken a helyeken jóval hidegebb a víz, ami izomgörcshöz, tragédiához is vezethet. 

Tudta?

Akit rajtakapnak, hogy tiltott helyen fürdőzik, a helyszínen akár 5–50 ezer forintra is büntethetik, de a kiszabható pénzbírság eljárás során elérheti a 150 ezer forintot is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713585617
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713585617
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713585617
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713585617
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól