Aktuális

15 milliós örökségét az utcán verte el a combinós

H. Á.

Létrehozva: 2014.08.06.

Hátborzongató életút áll A. Áron, a combinós gyilkos mögött. Ez abból a dokumentumfilmből derül ki, amit 2011-ben róla forgattak. A Borsnak az egyik alkotó beszélt a hajléktalan férfiról.

A Bors birtokába jutott az a dokumentumfilm, amelynek főszereplője A. Áron. A vizsgafilmet 2011-ben készítették a Corvinus Egyetem hallgatói, akik kizárólag név nélkül vállalták, hogy beszélnek a múlt hét óta csak combinós gyilkosként emlegetett férfiról. Előbb azonban „nézzünk” bele a filmbe.

A Margit híd budai hídfőjénél cigarettát sodor egy férfi. A háttérben feltűnik a Combino villamos – így kezdődik a szociológus hallgatók által készített Mi a cél? című dokumentumfilm.

Áron jól szituált budai családban nőtt fel. Úgy tudjuk, a família mindent elkövetett, hogy Áron ne csússzon le végérvényesen, de ő nem kért belőle. Az érettségi után egy ponttal maradt le a jogi egyetemről, végül történelem-szociológia szakon végzett. Aztán felvették a jogra, de nem ment el az államvizsgára. Ekkoriban kezdett kiütközni rajta a betegsége. Angliában is dolgozott. – Kiadtam a lakást egy párnak. Előbb jöttem haza, de nem akartam kitenni őket. A barátaim és a családom sem segített. Maradt az utca – jelentette ki beletörődően. Ám nővére szerint – aki szintén megszólal a filmben – Áron nagyon is élvezte a szabad életet.

A filmből az is kiderül, hogy édesapjuk halála után Áron komolyabb összeget örökölt. – Úgy éltem az utcán, hogy két hét alatt tizenötmillió érkezett a számlámra. Csak keresni kellett egy ATM-et és levenni egy húszast. Be az éjjel-nappaliba: ki mit iszik? – szavai arra utalnak, hogy az utcán verte el az örökségét. Nem drogozott, de alkohol- és nikotinfüggő lett. – A kedvencem az „országúti koktél”. Én találtam ki. Egy liter jó erős kávé, hozzá két liter bor, egy órán belül. Ettől bevadulsz, rombológéppé válsz.

A film alkotójától azt kérdeztük, hogyan emlékszik tragikus sorsú interjúalanyára. – A családjáról vagy a pénzről nem beszélt. Kikötötte: ha érzékeny témát érintünk, leáll a felvétel – mondta az alkotó, akiben akkor pozitív kép alakult ki Áronról. – Zakóban, ingben nyilatkozott, nem kért pénzt, szépen fejezte ki magát. Ugyanakkor tudtunk valamennyi viselt dolgáról is, de azt mondta, emberekre sosem támad.

A közeli múlt

A. Áron rendszeresen zaklatta a Margit híd környékén közlekedőket. Tavaly rátámadt Sarka Katára. Két hete egy vödörrel a fején mászkált az utcán, s a János kórház pszichiátriájára került. Ügyvédje, dr. Willi Ildikó szerint elrendelték kötelező orvosi gyógykezelését, egy hét után mégis elengedték. Másnap a villamos alá rúgott egy idős nőt. Ő lett a combinós gyilkos.

Bárkivel megtörténhet

A "Mi a cél" című dokumentumfilmet jegyző MTC.G Produkció a pénteki gyilkosság kapcsán a következő nyilatkozatot tette közzé:

"Péntek délután egy 74 éves nő vesztette életét a Margit-híd budai hídfőjénél. Meggyilkolták. A hírek arról szólnak, hogy egy jogász végzettségű, drogos, alkoholista, paranoid, pszichopata hajléktalan a villamos elé rúgta.

Igazából ennek a tragédiának van még egy áldozata. A. Áron Gergely. Egy ismeretlen számára csak egy név, csak egy céltábla, az elkövető, a gyilkos. Azonban aki kicsit is ismeri, az tudja, hogy ő már évekkel ezelőtt áldozattá vált. Egy negatív életút-spirál martalékává.

Az Ő sztorijában az a rémisztő, hogy bárkivel megtörténhet. Pár csalódás, rossz döntések. „Nem kell sok, hogy valaki utcázni kezdjen...“ – ahogy ő maga is mondta. Sajnos a felelőtlen csavargó élet Áront a rabjává tette. Évek alatt egy ígéretes, ambíciózus fiatalemberből egy emberi roncs lett.

Ezek a tények nem enyhítik tettének súlyosságát, csakelgondolkodtatnak. Áron nem a bírósági ítélet után fogja megkezdeni a büntetését, régóta fizeti tettének következményét." 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142856_auto_resized.jpg
origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713501019
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122751_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142136_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713501019
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713501019
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713501019
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze