15 millióért újítják fel Orbán szobáját

Hiába költözik már szinte biztosan 2016-ban Orbán Viktor a budai Várba, jelenlegi dolgozószobáját is felújítják hamarosan. Hogy ki fogja majd használni a Parlament miniszterelnöki szárnyát, egyelőre nem tudni.
Hiába költözik már szinte biztosan 2016-ban Orbán Viktor a budai Várba, jelenlegi dolgozószobáját is felújítják hamarosan. Hogy ki fogja majd használni a Parlament miniszterelnöki szárnyát, egyelőre nem tudni.

Régóta pedzegették, de csak a nyáron derült ki biztosan, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 2016-ban a budai Várba költözik.

Éppen ezért volt meglepő, hogy a kormány hivatalos weboldalára felkerült egy tétel, amely szerint közbeszerzési eljárás során keresik a Parlament miniszterelnöki szárnyának belsőépítészeti tervezőjét. Megkerestük kérdéseinkkel a Miniszterelnökséget, hogy pontosan miről is van szó, illetve ez jelentheti-e azt, hogy Orbán mégsem költözik a Várba. Válaszukban kissé ködösen fogalmaztak a témában.

– A beszerzés célja, hogy a Parlament ezen részének egyes termei, eredeti belsőépítészeti kialakításuknak megfelelően helyreállításra kerüljenek, független attól, hogy a helyreállítást követően azok milyen módon kerülnek további hasznosításra – írta a Miniszterelnökség. A felújításra maximum nettó 15 millió 200 ezer forintot fordítanak. Hogy pontosan mit takar az eredeti helyreállítás, arra nem kaptunk választ. Így nem tudni, hogy miért van szükség a felújításra, hiszen néhány éve már volt egy hasonló közbeszerzés. Épp a Miniszterelnökség iratai között bukkantunk egy 2012-es tételre, amely szerint 7,2 millió forintért megbíztak egy céget a „Parlament Miniszterelnöki Szárny termeinek belsőépítészeti tervezése és a kivitelezés során tervezői művezetés” elnevezésű munkával.

Nagyobbra váltott

Az eredeti iroda 70 négyzetméteres volt, két kijárattal, mert a harmadikat befalazták és gardróbszekrényt csináltak belőle. A Parlament déli szárnyában található.

Az irodához miniszterelnöki fürdőszoba és klozet is járt: Gyurcsány ide járt zuhanyozni a futásai után. Gyurcsány előtt Medgyessy Péter, Gyurcsány után pedig Bajnai Gordon is itt dolgozott.

Orbán 2010-ben úgy döntött, hogy az addigi miniszterelnöki irodából fogadószobát csinál, ő maga pedig átköltözik a néhány méterrel arrébb lévő Nándorfehérvári terembe. Ez egy száznyolcvan négyzetméteres óriási irodahelyiség - számolt be a VS.