Aktuális

140 millióval lépett le a brit doktor, aki lelőtte Noémit

B. B., D. P.

Létrehozva: 2018.04.27.

Kivégezte gyönyörű magyar barátnőjét egy brit orvos, majd öngyilkos lett az útikönyvekben csak földi paradicsomként bemutatott Zöld-foki Köztársaságban, Santo Antão szigetén. A 42 éves brit doktor, Titus Bradley áldozata párja, a 28 éves Gergely Noémi. Az orvos egy éve lépett le 140 millió forintnyi fonttal.

A véres tragédia a brit sajtót is felkavarta, ugyanis a doktort egy éve keresték Nagy-Britanniában. Titus Bradley több mint 400 ezer fonttal (140 millió forint) indult el kolozsvári magyar barátnőjével az afrikai túrára, de a pénz nem az övé volt. A doktor a brit közegészségügy kasszáját csapolta meg úgy, hogy a dolgozóinak átutalt állami bért nem fizette ki. Borsban előzőleg már beszámoltunk róla, hogy az eddigi adatok szerint a férfi elvált volt, nemrég szakított nejével, és utána szórakozóhelyekre járt ismerkedni. Így jött össze a 28 éves magyar lánnyal, aki PR-os volt egy klubban. A brit sajtó szerint a férfi a sikkasztott pénzzel és egy nála jóval fiatalabb, csinos magyar nővel akarta újrakezdeni az éle­­tét.

– A hotelszobájukból ordibálás és ajtócsapkodás hallatszott. A fürdőszobában találtunk rá a holttestükre. A kutyájuk is velük volt, de neki nem esett bántódása – emlékezett vissza a tegnapi tragédiára a hotel tulajdonosa.

A rendőrség szerint biztosra vehető, hogy a sikkasztó orvos ugyanazzal a fegyverrel végzett magával, mint amelyikkel Noémit is megölte.

A lány barátai és ismerősei sokkos állapotban vannak. A sikkasztásról azonban nem tudtak. A pár nem bujkált, rendszersen bszéltek vagy levelezetk barátaikkal.

– Nagyon örültünk, amikor egymásra találtak Titusszal. Csak Noémi létezett a számára, mindig úgy emlegette őt, hogy a szeme fénye. Mindkettőjüknél ez volt az igazi nagy szerelem – mesélte a barátnő. A páros együtt is dolgozott.

– Műszaki egyetemre járt, de már a diplomavizsga előtt kiment Angliába. Ott PR-t és menedzsmentet tanult. Titussal és több másik orvossal együtt vezették azt a klinikát, ahol barátja orvosként is dolgozott, ő pedig a PR-ért volt a felelős – tette hozzá. Egy másik ismerős elárulta, hogy közös jövőt terveztek a szerelmesek:

– Amikor a Zöld-foki-szigetekre mentek, vettek egy csónakot, majd építkezni is kezdtek. Imádták ezt az életet, Noémi szenvedélye volt a horgászat, még egy helyi fogási rekordot is beállított. Mindketten nagyon boldognak tűntek. Egyikük sem volt agresszív, és Titus sem emelt kezet soha Noémire. Így még érthetetlenebb, hogyan történhetett ez meg. Mindig mondogatta, hogy képtelen lenne Noémi nélkül élni – mondta ismerőse. Unokatestvére, Levente arról beszélt lapunknak: gyűjtést rendeznek, hogy a holttestet hazahozhassák.

– Szeretnénk, ha itt, Kolozsvárott temetnék el, és el tudnánk tőle méltó módon búcsúzni – mondta Levente.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.suicidprevencio.hu oldalt!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088435_auto_resized.png
origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711716615
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085750_auto_resized.png
metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711716615
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711716615
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét