Aktuális

120 milliót érhet a Rippl-Rónai fekete kredence

Bors

Létrehozva: 2017.10.14.

Röpködni fognak a milliók a Virág Judit Galéria őszi, október 14-én esedékes árverésén, amelyen több, igen értékesnek tartott mű is kalapács alá kerül. Ezek közül a legtöbbre egy Rippl-Rónai József által festett képet tartanak, amelynek kikiáltási ára 55 millió forint, ugyanakkor akár 120 millióig is felmehet az ára. A kétféle címen, Piacsek bácsi a sárga szobában vagy Piacsek bácsi olvas a fekete kredenc előtt is ismert alkotás Rippl-Rónai azon korszakában készült, amikor 1902-ben Párizsból hazaköltözve Kaposvárott vett egy kis házat.

Ekkoriban sok képet festett a lakáson belül, így több alkotásán is felbukkannak az otthoni bútorok, illetve egy-egy saját festmény is. Az ebben a korszakban készült műveinek egyik leggyakoribb modellje, a karakteres külsejű, ősz szakállas Piacsek bácsi, aki sokszor vendégeskedett a festőnél. Piacsek Ferenc nyugalmazott főerdész Rippl-Rónai sógornője, Piacsek Margit édesapja volt.

– Rippl-Rónai szerette Piacsek bácsit, akivel mint világlátott emberrel, jól tudott beszélgetni. Helyesebben Jóska, a csendes humorú megfigyelő, inkább hallgatott. Nem szeretett hosszan beszélni, de találóak voltak eredeti mondásai – vallotta apjáról Piacsek Margit.

Ezekből az összejövetelekből készült el aztán például a Piacsek bácsi felolvas a fekvő Lazarine-nak, a Piacsek bácsi pipálgat, illetve az 1907-ben megfestett Pia­csek bácsi a sárga szobában című kép is. Végül ez az otthonsorozata hozta meg Rippl-Rónainak a sikert, hiszen 1906 februárjában Budapesten 318 képet mutatott be a fővárosi közönségnek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138296_auto_resized.jpg
origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713470109
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141219_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter bohócnak nevezte a FIDESZ kommunikációs igazgatóját + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713470109
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713470109
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713470109
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze