Aktuális

120 forint nyugdíjat kap Olga

Címkék
nyugdíj

Bors

Létrehozva: 2018.02.17.

Forrás: Kisalföld/Baranyai Edina

Havonta 120 forint nyugdíjat kézbesítenek Soó Olgának a Győr melletti Öttevényben.

– Egy nyilvános vécét sem használhatok ennyiből – mondta a Kisalföld munkatársának, és ennél jobban nehéz érzékeltetni, mennyit ér a folyósított összeg.

Olga a férjével 2007 májusában költözött Kolozsvárról Öttevényre. Romániában a kereskedelemben dolgozott, a párja képkeretezőként. Magyarországon úgy kaphattak letelepedési engedélyt, ha munkát vállalnak. Az asszony egészen tavaly nyárig, amikor autóbalesetet szenvedett, több helyen dolgozott, és tudomása szerint mindig be volt je­lentve változó óraszámokkal.

Az 1954-es születésű nő előbb a román nyugdíjkorhatárt érte el. Romániából – a lejt forintra átszámítva – 56 ezret folyósítanak neki 33 év és 8 hónap munkaviszony után. Tavaly átlépte a ma­gyarországi nyugdíjkorhatárt is, s az első szelvény 110 forintról szólt. Időközben emelték az összeget előbb 115 forintra, majd most 120-ra. Hogy ez ho­gyan jön ki? A lap felvette a kapcsolatot az ügyben illetékes kormányhivatallal, ahonnan várják a választ.

Olga azt is elmondta: jelezte a nyugdíjbiztosítónak, hogy akár le is mond az összegről, vagy va­lahogy csatolják a román nyug­díjához, mert csak macerával jár neki, a postásnak és a folyósítónak is. De azt a választ kapta, hogy nem tehet semmit, fogadja el, amit kap.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713531013
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713531013
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144003_auto_resized.jpg
life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143697_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139413_auto_resized.jpg
vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713531013
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713531013
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor