12 éves kislányt erőszakolt meg a hatodikos fiú Gyálon

12 éves kislányt erőszakolt meg a hatodikos fiú Gyálon

erőszak
PUBLIKÁLÁS: 2017. május 04. 05:00
Hiába utasította vissza a 12 éves lány évfolyamtársa közeledését, a srác nem törődött bele a kikosarazásba. Két barátjával az iskola előtt várt kiszemeltjére, és innentől kezdve már nem volt megállás.
M. S.

Már a suliba sem engedheti el az ember a lányát anélkül, hogy ne kelljen aggódnia? Az alábbi történet azt bizonyítja, hogy néha a legnagyobb veszély az iskolapadból leselkedhet a gyerme­kekre. Egy gyáli általános iskola 6. osztályos tanulója és két barátja gyalázatos tettre vetemedett. A fiú – R. G. – már az interneten is megkörnyékezte 12 éves évfolyamtársát. A srác a Facebookon jelezte a lánynak, hogy le akar feküdni vele, majd az iskolában többször előfordult, hogy választottja nyakát csókolgatta. A kislány azonban visszautasította a közeledést, és néhány nap múlva letiltotta az interneten erőszakos udvarlóját.

Séta az erdőben

R. G. pénteken ül a vádlottak padjára a Budapest Környéki Törvényszéken, 12. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszakkal vádolják. Gyimesi Kinga bírósági szóvivő a vádiratból idézte fel lapunknak az ominózus tavaly februári nap eseményeit.

A vád szerint a lány elhatározta, hogy személyesen kéri meg R. G.-t, hagyja őt bé­kén. Az iskola előtt megvárta a fiút, aki azonban két társával érkezett a találkozóra. Megbeszélték, hogy elsétálnak az iskola köze­lében lévő kiserdőbe. A lány ek­kor már félt a társaságtól, nem mert menekülni, ellenkezés nélkül ment a trió­val. A vád szerint a fiúk ekkor már tudták, mi következik. Az előzetesen megbeszéltek szerint R. G. társai leterítették a kabátjukat a földre, majd őrt álltak, hogy senki ne zavarhassa meg őket. Közben R. G. „erőszakosan és durván legalább kétszer közösült a sértettel, akinek ezzel fájdalmat okozott”.

A lány később a barátainak és a szüleinek is elmesélte meggyalázását, a szülők pedig feljelentést tettek. A vád szerint túl a fizikai bántalmazáson a fiúk súlyos lelki megrázkód­tatást okoztak a kislánynak. R. G. később a rendőröknek azt mondta, hogy nem csinált semmi rosszat, nem volt kezdeményező és nem alkalmazott erőszakot.

A trióból két fiút vádoltak meg, mindketten szabadlábon védekezhetnek.

Családi példa?

Csehák Hajnalka pszichológus a Borsnak úgy vélekedett: alighanem valamilyen rossz családi minta vezethetett oda, hogy a fiú erőszakot alkalmazott.

– Ilyen korban a nevelés, a családból vett példák kulcskérdést jelentenek. Valószínűleg a fiú életében valamilyen formában korábban is jelen lehetett az erőszak. Azért vihetett magával társakat, mert vélhetően nem volt bátorsága egyedül megtenni. A csoporthatás rá is erősíthetett a szándékra – tette hozzá a szakértő.

Kegyetlen fiatal gyilkosok

Sok, ennél is súlyosabb bűncselekmény köthető fiatal elkövetőkhöz.

Az ezredforduló egyik legdöbbenetesebb esete a 11 éves Kocsis Franciska meggyilkolása volt. A kislányt 2000 májusában egy 13 éves fiú és egy 14 esztendős lány csalta az erdőbe, ahol kegyetlen brutalitással végeztek vele.

A 18 éves Pénzes Henriettával egy 15 éves fiú végzett 2006 júliusában. K. András megkötözte, megerőszakolta, majd felgyújtotta a lányt, aki három hét múlva halt bele szörnyű sérüléseibe.

Országos döbbenetet váltott ki a 2008-as kaposvári gyilkosság is. Két gimnazista egy tóhoz csalta barátját, majd vésővel és kövekkel agyonverte. A testet a vízbe lökték.

Kapcsolódó jegyzetünket itt találja.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.