Aktuális

11 éves diákjaival kezdett ki a tanár, vagy mégsem?

Bors

Létrehozva: 2017.01.29.

Forrás: Google Maps

A tornatanár három órán keresztül csetelt az egyik ötödikes diáklányával, vagyis azt hitte, hogy vele levelezik. A kislány gépe előtt azonban a nagynénje ült, akinek már hetek óta gyanús volt a tesitanár viselkedése. Callum Mustard 25 éves, egy dorseti iskola tanára (volt).

A fiatal férfiért rajonganak a tanulói, mert mindig mindenkivel kedves. Néha talán túl kedves is… A iskoláslányok szüleinek feltűnt, hogy Mustard úgy viselkedik a tanulóival, mintha velük egykorú lenne. Nevetgél, többször is megérinti őket annál, mint az megszokott egy tanár-diák viszonyban, ráadásul a közösségi médiumokban is intenzíven tartja a kicsikkel a kapcsolatot. Facebookon és az Instargamon keresztük is üzenget, képeket cserélnek. 

A tanár egy hatodikos lány anyukájával is kacér üzeneteket és képeket váltott, de aztán a nőnek gyanús lett, hogy lányával is különös kapcsolata van a tanárnak. Akinek egyébként nem volt a tesitanára, de részt vett az iskola lány focicsapatban és úszóedzéseken, amiket Mustard tartott.

Ekkor a nő arra kérte lánytestvérét, a kislány nagynénjét, hogy  adja ki magát egy kislánynak, és váltson üzeneteket a tanárral Instagramon.

A férfit egy nappal később letartóztatták, de végül gyanúsítás nélkül elengedték.

Noha az ellene indult nyomozás ugyan nem tudta egyértelműen bizonyítani, hogy Mustard közeledése egyértelműen szexuális indíttatású volt, a pedagógust mégis felfüggesztették két évre, és arra kötelezték, hogy sokkal lelkiismeretesebben használja ezentúl a közösségi médiát a tanulóival való kapcsolattartásra.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713582911
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144892_auto_resized.png
metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713582911
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713582911
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713582911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól