Aktuális

100 milliót követelnek a Balaton Soundon elájult lányok

Bors

Létrehozva: 2016.07.25.

Mélyen a zsebébe kell nyúlnia valakinek, amiért három lány rosszul lett a DVBBS öltözőjében a Balaton Soundon. Információink szerint Bényi Ildikóék horribilis kártérítést követelnek.

Bár még javában folyik a rendőrségi vizsgálat a július eleji Balaton Soundon történt rosszullétekkel kapcsolatban, az már bizonyos, hogy emellett csendben egy másik ügy is elindult. Titkos tárgyalás Egy kártérítési igénylés, amit a három rosszul lett lány szülei indítottak a DVBBS nevű zenekar öltözőjében történtek miatt, felelőst ke­resve. Megbízható forrásból a Bors úgy tudja, hogy elképesztő összeg cserél majd gazdát a Soundon történtek kapcsán.

– Százmilliós kártérítést kérnek és meg is kapják majd a lányok – mondja a Bors informátora.

– A zenészek nem véletlenül fogadtak magyar ügyvédet maguknak. Peren kívül fognak megegyezni, de erről sosem fog hallani a nyilvánosság… Így megy ez.

Eliszkolt a DVBBS

Mint arról a Bors elsőként beszámolt, július 8-án, szombaton a nagyszínpadon fellépő zenekar tagjai hat lányt választottak ki a tömegből, őket előbb a színpadra, később pedig az öltözőjükbe invitáltak és itallal kínáltak. Hogy pontosan mi történt az öltözőben, azt a folyamatban lévő vizsgálat deríti csak ki, az mindenesetre biztos, hogy hat lányból három – egyikük a televíziós Bényi Ildikó 18 éves lánya – olyan rosszul lett, hogy jártányi ereje sem maradt, a DVBBS zenekar tagjai pedig szó szerint elmenekültek a helyszínről. Őket a rendőrség a Liszt Ferenc reptér magánrepülőknek fenntartott parkolójában tartóztatta fel, mielőtt elhagyhatták volna az országot.

A szervező a felelős

Az öltözőben történtek miatt többek között szexuális erőszak bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen. A lányok szüleit – érthető módon – sokkolta a történet, és nem hagyják annyiban a dolgot. Kártérítési igénnyel kerestek meg több ügyvédet. Egy jónevű nemzetközi promoter szerint a zenekart meghívó szervező tartozik felelősséggel azokért a károkért, amelyeket a sztárok fellépésével összefüggésbe lehet hozni.

– Minden komolyabb rendezvénynek van biztosítása, ez teljesen természetes – mondja a Borsnak egy, a neve elhallgatását kérő, nagy szakmai múlttal rendelkező, Magyarországon élő nemzetközi menedzser.

– A szokás az, hogy a promoter biztosítja be az általa meghívott sztárt. Ha mondjuk szétvernek egy szállodaszobát (mert ilyen a rocksztárok esetében előfordul), akkor a meghívó kifizeti a kártérítést, őt pedig kifizeti később a biztosító – magyarázza, majd folytatja:

– Ezek az ügyek egyébként szinte mindig titokban maradnak, sosem kerül nyilvánosságra sem a balhé, sem a kártérítési összeg. Most is hasonló lesz a helyzet – teszi hozzá.

– A lányok szülei kártérítést kérhetnek és kapnak is egy ilyen durva eset után. Meggyőződésem egyébként, hogy a Balaton Sound szervezőit fogják megkeresni, hiszen ők és a biztonsági személyzet a felelősek azért, hogy bementek a lányok az öltözőbe. Hiába adott erre engedélyt a menedzserük, a biztonságiaknak az lett volna a dolga, hogy ne engedjenek oda idegent. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091557_auto_resized.png
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711637414
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090509_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezért nem adott autogramot Schäfer András a Puskás Arénában (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089168_auto_resized.png
metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711637414
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711637414
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091356_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tragikus baleset az M4-es autóúton: egy hétéves kisfiú meghalt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány