10 percet adott a Ryanair - rendőrt hívtak a bosszús utasok a légitársaságra

10 percet adott a Ryanair - rendőrt hívtak a bosszús utasok a légitársaságra

légitársaság
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 24. 05:20
Megint keresztbe tett a magyar utasoknak a Ryanair. Múlt vasárnap a cég pilótája csomagok nélkül akart elrepülni Budapestről a Kanári-szigetekre. Az utasok most nem hagyták magukat: elállták a gép útját.
B. B. A.

Sokan sírva fakadt gyerekekkel a kezükben akadályozták meg, hogy elinduljon a repülő múlt hétvégén. Azután alakult ki a káosz, miután kiderült, az utasok mehetnek, a bőröndjeik viszont maradnak, mert túlsúlyos a gép. A turistáknak azonnal dönteni kellett. Vagy maradnak itthon, vagy felszállnak a repülőre úgy, hogy holmijaikat szerdán, három nappal a landolás után kapják meg.

A hír után mintegy ötvenen leszálltak és körbeállták a repülőt, kérve, hogy adjanak tájékoztatást arról, mégis hogyan történhet meg ilyen, pláne úgy, hogy alig pár napja egy kísértetiesen hasonló esettől volt hangos a magyar sajtó.

Gyógyszer nélkül

A helyszínre rendőrt hívtak az utasok, miután felmérték: rendőri beavatkozás nélkül nem jutnak egyről a kettőre. Lovászné Schneider Katalin egy 3 és egy 11 éves gyerekkel, valamint férjével tervezte már hónapok óta az utazást Las Palmasba, de végül le kellett mondaniuk róla.

– Nagyon megijedtünk, mivel az egyik gyerekünk asztmás, a gyógyszerei pedig a bőröndben voltak. Mélységesen fel vagyunk háborodva. Tudtuk, hogy pár napja is volt botrány a Ryanairnél, de azt álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ez még egyszer megtörténhet. Sok gyerek sírt, borzasztó volt ezt megélni. Az volt a szerencsénk, hogy a földi személyzet megengedte, hogy a férjem beüljön az autójukba az alvó kislányunkkal. Most azon vagyunk, hogy kárpótoljuk valahogy a gyerekeket – fakadt ki a Borsnak a felháborodott anyuka. Azok, akik végül az utazás mellett döntöttek, gyorsan kipakolták bőröndjeikből a szükséges dolgokat. Nekik azt ígérte a pilóta, szerda helyett már hétfőn megkaphatják a csomagjaikat.

Büntetlenül megússza?

A Bors már a korábbi esetnél megkérdezett egy ügyvédet, mire számíthatnak a panaszt tevő utasok? Salamon András elmondta, ezekkel általában az illetékes fogyasztóvédelmek foglalkoznak. – Annak ellenére, hogy az utasnak rengeteg kellemetlenséget kell elviselnie, a céget nem büntetik meg, mert nem veszélyezteti az utasok biztonságát – tájékoztatta a Borsot az ügyvéd. Június 15-én, vasárnap a futószalag tönkremenetelére hivatkozva nem vitték el a Budapestről Las Palmasba utazó géppel a csomagokat, de később kiderült, akkor is a túlsúllyal volt probléma. Akkor egy a Borsnak is nyilatkozó magyar pár kinti esküvőjét kellett egy nappal elhalasztani.

10 perc alatt kellett dönteni

A Bors hozzájutott a kézzel megírt panaszlevélhez, amit Katalinék is aláírtak. Azt taglalják benne, hogy a csomagjaikkal együtt nem engedték fel őket a gépre, illetve előzetes jelzés nélkül vették le a fedélzetről a bőröndöket. – Ultimátumot kaptunk, hogy a gép a csomagok nélkül tíz perc múlva indul, ha akarunk maradunk, ha akarunk, megyünk. Felháborodva leszálltunk a gép mellé. Nem ajánlottak fel alternatívát. Hosszas huzavona után a csomagokat visszaadták. Segítséget nem kaptunk. A légitársaság részéről senkivel nem tudtunk beszélni. A csomagok esetleges biztonságos továbbjuttatásáról nem nyilatkozott senki, nem tudtak semmit vállalni. Az imént felsoroltak miatt a panaszt, illetve kárigényünket szeretnénk jelezni – írták meg, majd még zárójelben megjegyezték, hogy a panaszból bizony jó sok lesz.

Kirúgással fenyeget a vállalat?

A Ryanair történetének legnagyobb sztrájkja lesz a héten. A holnapi és csütörtöki járatok 12 százalékát törölték. Ez körülbelül ötvenezer utast érint. Állítólag azért szüntetik be a munkát a légiutas-kísérők és egyes pilóták, mert besokalltak például attól, hogy a fedélzeten még az ivóvízért is fizetniük kell. A cég figyelmeztette őket: ha sokáig sztrájkolnak, akár ki is rúghatják őket.

Kapcsolódó jegyzetünket itt olvashatják.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.