Aktuális

10 milliót keresett a Jobbik azzal, hogy Staudt és Szávay nem mondott le időben

Bors

Létrehozva: 2019.02.09.

Forrás: MTI / Kovács Attila

Nagyjából 10 millió forintot keresett a Jobbik azzal, hogy két képviselője, az arannyal összefüggő gazdasági bűncselekményt elkövető Staudt Gábor és a zsidózó Szávay István valójában csak hetekkel később mondott le, és adta vissza mandátumát, mint ahogy azt bejelentette – közölt összeállítást róla az Origo.

Ez az összeg a működési, ellátási, alkalmazotti és frakcióbérkeretből, valamint a 10% tartalék révén jön össze. De nagyon jól járt a két képviselő is az időhúzással, hiszen a zsidózó Szávay közel 2,5 millió forint, míg a gazdasági bűncselekmény gyanúja miatt távozó Staudt 1,6 millió forint tiszteletdíjat tehetett zsebre a január 31-i tényleges lemondásig. És akkor nem beszéltünk még a közel kétmilliós költségkeretről.

Ahogy az Origo korábban már megírta, teljesen egyértelmű, hogy a Jobbik két vállalhatatlan botrányba keveredett képviselője, az arannyal kapcsolatban elkövetett költségvetési csalásban érintett Staudt Gábor és a zsidó nő megverésével dicsekvő Szávay István azért húzta a lemondását hosszú ideig még a bejelentése után, hogy a Jobbik többmilliós támogatáshoz jusson, és ők is felvehessék még a fizetésüket. 

Miután a két képviselő január 31-én nagy nehezen végre lemondott, kiszámolható, mennyit kerestek a lemondás szabotálásán. A párt hasznát a működési, ellátási, alkalmazotti és frakcióbérkeret és a 10% tartalék alapján számoltuk ki.

Mindent egybevetve közel 10 millió forintra jött ki az összeg – ennyit nyert a Jobbik a lemondás szabotálásán. 

De jól járt a két képviselő is az időhúzással, az ő hasznukat a parlament honlapján megtalálható táblázatból számoltuk ki. 

A zsidózása miatt lemondott Szávay István 2 449 724 Ft tiszteletdíjat vágott zsebre azáltal, hogy decemberben és januárban még képviselő volt. 

Az egyéb juttatásokra vonatkozó kerete erre a két hónapra – üzemanyag-elszámolás nélkül – mintegy 1 960 200 Ft volt. Ha valóban benyújtja a lemondását akkor, amikor azt Facebook-oldalán bejelentette, akkor számításaink szerint legfeljebb 94 848 Ft keretösszeget vehetett volna igénybe, azaz így 1 865 352 Ft-os keretösszegtől esett volna el.

Szávay István december 3-án jelentette be lemondását, aztán előbb december 31-re, majd január 31-re módosította. A pénzügyi adatokból látszik, miért.

De jól megjutalmazta még magát az arannyal összefüggő gazdasági bűncselekményt elkövető Staudt Gábor is.Amennyiben Facebook-bejegyzése napján – december 18-án – benyújtja lemondását, akkor december és január hónapra összesen 1 617 868 Ft tiszteletdíjtól esett volna el.

Az egyéb juttatásokra vonatkozó kerete a két hónapra – üzemanyag-elszámolás nélkül – mintegy 1 960 200 Ft volt. Ha aznap benyújtja a lemondását és visszaadja mandátumát, akkor számításaink szerint legfeljebb 569 090 Ft keretösszeget vehetett volna igénybe, így legalább 1 391 110 Ft-os kerettől esett volna el.

Szávay belebukott a zsidózásba

A Hír TV november végén közölt egy hangfelvételt arról, hogy a harmadik parlamenti ciklusát töltő Szávay István a párt egyik tisztújító kongresszusán párttársai előtt azt állította:előző nap lezsidózott, majd megütött egy nőt egy budapesti szórakozóhelyen, miután az azt mondta, hogy nácibűz van.A politikus megerősítette a hangfelvétel valódiságát, de hozzátette, hogy a beszélgetés során csak viccelt. Akkor azt ígérte, hogy lemond, de ezt majdnem két hónapig nem tette meg.

Lengyelországban is nyomoznak Staudték ügyében

Képviselőtársa, Staudt Gábor pedig a Facebook-oldalán magánéleti okokkal magyarázta, hogy lemond parlamenti mandátumáról.

Ugyanakkor ismert: az ügyészség utasítására az adóhatóság nyomozást rendelt el abban a milliárdos áfacsalási ügyben, amelynek a jobbikos honatya is érintettje lehet a feljelentés szerint. Staudt közvetlenül azután mondott le, hogy sajtópert vesztett a Pesti Srácokkal szemben, mert egy tanú határozottan állította a bíróságon, hogy Staudt érintett az ügyben. 

A nemesfémmel üzletelő bűnbanda ellen már Lengyelországban is nyomoznak,
sőt, a feljelentőt is kihallgatták, aki korábban a magyar hatóságokat is figyelmeztette, a szervezet egyáltalán nem kispályás, hiszen többen folyamatosan éles lőfegyvert hordanak magukkal, illetve a magyar alvilág legvadabb, prominens személyeivel állnak napi baráti és üzleti kapcsolatban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088014_auto_resized.png
origo.hu

A Házasság első látásra sztárja meglepő titkot árult el a férjéről - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711724721
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072264_auto_resized.jpg
life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083342_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711724721
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711724721
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség