1.Mosogatószivacs
Az idő nagy részében nedves, és az ételmaradékok is beleragadnak, így tökéletes élőhelyet biztosít a baktériumoknak. A mosogatószivacsot használat után mindig szárítsuk meg, de a legjobb, ha egy percre betesszük a mikróba, hogy a víz, amely a szivacsban található, felforrjon.
2.Törülköző
A nedves környezet kiváló élőhely a baciknak, és nehéz őket kiirtani is. A hipós vizes áztatás és a negyven fok feletti mosás segíthet kórokozómentessé tenni a törülközőt, emellett fontos az is, hogy ha betegek vagyunk, akkor naponta, egyébként pedig hetente cseréljük le.
3.Edényszárító
Az állandóan nedves környezet nagyon jó lehetőséget nyújt a fekete penésznek. Miután az edényeket elpakoltuk, töröljük szárazra az edényszárítót, emellett, hogy ne kerüljenek vegyi anyagok az evőeszközökre, ecettel is fertőtleníthetjük.
4.Fülhallgató
A fülünkből könnyen megtelepedhet a zsír a fülhallgatóban, amiben a baktériumok elszaporodhatnak. Fontos, hogy soha ne osztozkodjunk más emberrel ezen a használati eszközön, mivel az könnyen fertőzéshez vezethet.
5.Egér és billentyűzet
Fontos lenne időnként megtisztítani ezeket az eszközöket, mivel az ujjunkról rátapadt zsírban könnyen megtelepedhetnek a kórokozók. Mindkét eszközt egy langyos vizes ruhával könnyen megtisztíthatjuk.
6.Bevásárlókocsi
Meglepő, de a bevásárlókocsikon olyan baktériumok is előfordulhatnak, amelyek orrváladékbók, székletből, vagy állati ürülékből származnak. Figyeljünk, hogy az élelmiszereket hogyan helyezzük el.
7.Mobiltelefon
Főleg a fiatalok körében ismert az a jelenség, hogy mindig a kezükben van a telefon. Ez azért is veszélyes, mert akár a konyhai tevékenység közben is használják, majd kézmosás nélkül folytatják a sütés-főzést, így baktériumok juthatnak a konyhai eszközökre is.
8.Kapaszkodó
Jön az őszi influenzaszezon, aminek legnagyobb terjesztője a tömegközlekedés. A legnagyobb bacitanyák talán nem meglepően a kapaszkodók, illetve a leszállásjelző gombok. Ezért fontos, hogy mindig tartsunk magunknál törlőkendőt, illetve mindig mossunk kezet, amikor csak lehetőségünk adódik rá.
9.Konyharuha
Szakemberek is megerősítették, hogy a konyharuhák olyan mértékben szennyezettek, hogy könnyen okozhatnak akár betegségeket is. Hiába mosunk kezet, ha utána a baktériumoktól hemzsegő ruhába töröljük, ami miatt továbbszállíthatjuk a kórokozókat a konyha más területeire.
10.Kulcs és kilincs
Hazaérkezéskor, még a kézmosás előtt mindig a kulcsot, illetve a kilincset fogjuk meg először, így ezeket is érdemes néha letakarítani. A vécéajtó kilincse pedig egyenesen hemzseg a kórokozóktól, így érdemes ezekre a használati tárgyakra is időt fordítani.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.